Welkin WKES006 elektromos roller teszt

A Welkin WKES006 egy olcsó elektromos roller, amellyel kiváltható a napi városon belüli ingázás és a kis tömege által könnyen felkapható szükség esetén.

Európai raktárról rendelhető, ahonnan gyorsan és vámmentesen érkezik, jelenleg igen olcsó, 70 000 Ft-ért.

 

Nem működik a vásárlás? Próbáld itt  | Vásárlási útmutató

Összefoglaló videó teszt

Dizájn

Alapvetően klasszikus elektromos rollerről van szó, semmi extra, talán annyi, hogy feltűnően vékony az a része, ahol állunk, ami árulkodik arról, hogy könnyű rollerről van szó.

 

Gyártói képek

 

Összecsukható

 

A valóságban is ilyen

 

Tömör kerekkel szerelték fel

 

Közelebbről

 

 

Némi lengéscsillapítást is szerelt rá a gyártó a hátsó kerekek esetén.

 

 

Terhelés közben

 

Szemcseszórt bevonatot kapott, amely javítja a cipő tapadását a felülethez.

 

 

A kormányon egy dizájnos kijelző van (ami nehezen látható még bent is erősebb fény mellett, kint a napfényben pedig főleg), illetve egy gázkar és egy fék található, amely elektronikus fék, így elég nagy a féktávolság, nem túl hatékony, időben fékezni kell, hirtelen fékezés esetén szinte képtelenség megállni vele.

 

Piros – fék, fekete – gáz

 

Ennyi látszik a kijelzőből napsütés esetén

 



Ami kissé szokatlan, hogy a kormányon helyezkedik el a töltőcsatlakozó is, amelyet szokásosan egy szilikon dugó véd.

 

Jellemzők

A 350W-os motorja jelentősebb emelkedőn képtelen felvinni rásegítés nélkül, különösen álló helyzetből, lendület nélkül próbáltuk – de ez 85kg-val történő terhelés esetén értendő.

Egyéb adatok

  • a maximális sebessége 25km/h (de limitálható kisebb sebességre is)
  • a maximális sebesség kettő fokozatú
  • maximum 15 km-t tud megtenni egy feltöltéssel

A sebességet még 85kg-val terhelve is tudja, de bőségesen kell neki idő, mire felgyorsul ennyire, amelyet csak egyenes és jó terepviszonyok mellett tud kivitelezni.

Használat közben alapvetően rendben van, egész jól eltalálta a gyártó a hátsó felfüggesztést, de ettől még eléggé tud rázni (tömör kerekek), ha nem jó az út, illetve már a térkő is képes megvezetni a kereket, szóval ilyen utakon figyelni kell.

Emelkedő tesztek

A legkisebb emelkedő is kihívás volt neki 85kg terhelés mellett, így nem igazán van miről beszélni, rá kell segíteni, lábbal hajtani. Természetesen egy kisebb súlyterhelés mellett biztosan jobb teljesítményt nyújtott volna.

Fék

Elektronikus fékkel szerelte fel a gyártó, amelynek simán kell vagy 20 méter mire megáll, ha 25km/h-val teperünk vele, ami nem túl biztonságos egy hirtelen fékezés esetében. Egyébként rendben van, csak körültekintően érdemes bánni vele.

Mekkora távolság tehető meg egy feltöltéssel?

A megtehető távolság egy elektromos rollernél mindig fontos kérdés, amely ez esetben 15km, elméletileg. Azért elméletileg, mert ezt a távolságot a gyártó mérései szerint és ideális körülmények között tudja.

Ezzel szemben a teszt során 85kg-val volt terhelve, nem szélcsendben, vegyesen sík terepen és emelkedőn robogva, átlag 15km/h mellett 8km jött ki belőle, ami kisebb tömeg és ideálisabb körülmények között több lenne.

Tehát iskolába munkahelyre bejáráshoz ideális lehet, esetleg bevásárlás megoldásához, rövidebb távokon, illetve akkor, ha a töltése megoldott a visszafelé úthoz.

Összegzés

A Welkin WKES006 egy használható roller, amely bár elvileg 120kg-ig terhelhető, de egyértelműen nem arra szánta a gyártó, hogy ilyen testsúly mellett használjuk.

Sőt, a 85kg is talán kicsit sok volt neki, inkább azt gondolnánk, hogy gyerekeknek, illetve 60-70kg körüli felnőttnek ideális választás lehet a hétköznapi ingázáshoz, bevásárláshoz, amelyet a szerény 10kg körüli tömege még könnyen hordozhatóvá tesz, összecsukva meg pláne egyszerűen vihető.

A fékezésre viszont érdemes odafigyelni, lassan áll meg, valamint egyenetlen utakon nem a legjobb élmény az utazás vele.

Összességében egy nagyon olcsó rollerről van szó, amely némi kompromisszum elfogadásával még jó választás lehet, különösen kezdő rollereseknek és kisebb testsúllyal rendelkezőknek.

 

Nem működik a vásárlás? Próbáld itt  | Vásárlási útmutató

Avatar

Gabe Szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .