Az ötperces színpadi mutatványokhoz képest ez már egészen más műfaj: a Xiaomi humanoid robotja egy teljes, 8 órás műszakot teljesített az autógyárban. Az otthoni irányt is próbálják, ahol egy külön robotikai rendszer 30 percnél hosszabb menetben három szobán át több mint 50 részfeladatot végzett el.
A két eredményt viszont nem érdemes egyetlen robot munkanapjaként elképzelni. Nem arról van szó, hogy ugyanaz a gép reggel bemegy az autógyárba, aztán műszak után hazamegy összeszedni a szemetet: a gyári és a lakásban futó próba két külön fejlesztési terület.
A gyárban a Xiaomi humanoid robotja a középkonzol oldalsó burkolatainak rendezését kapta feladatul. Első alkalommal teljesített ezen az állomáson 8 órás munkát, amivel a Xiaomi közlése szerint lefedte az adott munkaállomás teljes napi termelési igényét.
Az igazán fontos rész nem is pusztán a nyolc óra. A robotnak munka közben felmerülő hibákat is önállóan kellett korrigálnia, valamint együtt kellett működnie a gyártósor rendszerével. Egy gyárban ugyanis kevés az, ha egy robot egyszer szépen megfog és a helyére tesz valamit, ezt újra és újra meg kell csinálnia a termelés ritmusában.
A Xiaomi már márciusban is dolgoztatott humanoid robotot az autógyárban, akkor egy önmetsző anyák behelyezésével foglalkozó állomáson háromórás folyamatos munkát teszteltek. Júliusra további feladatokkal bővült a próba, most pedig eljutottak az egész műszakos tesztig.
Az otthoni kísérlet teljesen más terep. A Xiaomi-Robotics-1-re épülő AI-rendszert a Xiaomi dolgozóknak fenntartott lakásaiban használják próbaüzemben, ahol már 30 percnél hosszabb, három helyiséget érintő feladatsort futtattak végig.
A több mint 50 részfeladat között szerepelt az eszközök előkészítése, a kanapé és az asztal rendbetétele, szemét összeszedése, tárgyak szétválogatása és visszapakolása, a helyiségek ellenőrzése, majd az egész lakás újbóli átnézése is.
Itt az egyik nagy különbség a hagyományos robotokhoz képest az, hogy nem minden egyes mozdulatot kell külön előre meghatározni. A Xiaomi egy Agent rendszert épített a Xiaomi-Robotics-1 köré, amely a feladat alapján megtervezi a szükséges lépéseket, majd sorban végrehajtja azokat.
A Xiaomi-Robotics-1 betanításához a vállalat közlése szerint 100 000 órányi valós robotikai műveletből származó mozgási adatot használtak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy robot dolgozott 100 000 órát, hanem ekkora adathalmazból tanították meg különféle tárgyak, helyzetek és műveletek kezelésére.
A lakásos teszt ettől még nem jelenti azt, hogy hamarosan Xiaomi humanoid robotot lehet rendelni a nappaliba. A vállalat ezt egyelőre próbaüzemként kezeli, fogyasztói árat, megjelenési időpontot vagy kereskedelmi változatot nem jelentett be.
A mostani eredmények inkább azért érdekesek, mert a rövid, egyetlen feladatra épülő robotbemutatók helyett már hosszabb munkafolyamatokat próbálnak végrehajtatni. A gyárban ennek mércéje egy teljes műszak, a lakásban pedig az, hogy a rendszer több szobán és több tucatnyi egymásra épülő feladaton jusson végig emberi beavatkozás nélkül.



