A Sony hivatalos tájékoztatása szerint 2028 januárjától teljesen leállítják a fizikai lemezek gyártását az új PlayStation játékok esetében. A korábban megjelent címeket a döntés nem érinti, de az újdonságok a megadott dátum után már kizárólag digitális formátumban kerülnek forgalomba.
Harminc évvel ezelőtt pont a Sony hozta el a CD korszakot az első generációs PlayStationnel a játékkazetták korszaka után, ami akkoriban a csúcstechnológiát jelentette. Később megérkeztek a DVD-k, majd a Blu-ray, de a dolog lényege megmaradt: a birtokolt játék fizikailag is kézbe vehető volt, de a leépülés lassan indult.
Először csak kényelmi szempontból lett vonzó a letöltés, de ma már a Sony eladásainak nagyjából nyolcvan százalékát a digitális tranzakciók teszik ki. A lemezmeghajtók szép lassan kikoptak a számítógépekből, utána pedig a játékkonzolokból is megjelentek a lemez nélküli változatok.
A boltok polcain továbbra is ott sorakoznak majd a műanyag tokok, csak éppen az adathordozó hiányzik majd belőlük. Szóval az ember megvesz egy új játékot, hazaviszi, és amikor kinyitja a műanyag tokot, egy papírfecni fogadja a letöltőkóddal. Nincs mit betenni a gépbe. Nincs mit kölcsadni a haveroknak, és nincs mit eladni használtan a végigjátszás után.
Erre a gyakorlatra erősít rá az idén novemberben megjelenő GTA 6 is. Az évtized legjobban várt játékának dobozos alapkiadása eleve csak egy kódot rejt magában a rajtnál és a Sony friss szabályozása értelmében 2028 után minden új cím kizárólag a PlayStation beépített online boltjában vagy ilyen kódos dobozokban lesz megvásárolható. Akik eddig a barátokkal cserélgették a végigjátszott címeket, egy teljesen új helyzettel szembesülnek: a kölcsönadás és a használtpiac hagyományos formája az új megjelenéseknél egyszerűen megszűnik létezni.
A PC-s világban ez a váltás gyakorlatilag már lezajlott. A Steam megjelenése után néhány év alatt szinte teljesen eltűntek a dobozos PC-s játékok. Ma már a legtöbb játékosnak olyan számítógépe van, amelyben optikai meghajtó sincs.
A filmeknél és zenéknél ugyanez történt valamivel korábban. A CD-ket felváltották a streaming szolgáltatások, a DVD-k és Blu-ray filmek helyét pedig átvették az online platformok.
A Sony döntése ezért inkább egy korszak lezárása, mint egy váratlan fordulat. Az a generáció, amely még polcokra rendezte a játékait, valószínűleg hiányolni fogja a dobozokat és a lemezeket. A fiatalabb játékosok közül viszont sokan már úgy nőnek fel, hogy egy új játék megvásárlása annyit jelent: megnyitják az áruházat, rányomnak a letöltés gombra, és néhány perc múlva már indulhat is a játék.




