A KuKirin G2 Pro nem új szereplő a piacon, nálunk is járt már teszten, és akkor is az derült ki róla, hogy inkább egy komolyabb közlekedési eszköz, mint egy játékszer.
Azóta a gyártó több kisebb módosítást is végrehajtott a felhasználói visszajelzések alapján, de a lényeg nem változott: ez továbbra is egy nagy hatótávra és mindennapi használatra épített roller. Az ára ráadásul most lejjebb került – teszt, kedvezmény kupon és vásárlás kicsit lentebb.
Már a mérete és a tömege is elárulja, hogy itt nem a hordozhatóság volt az elsődleges cél. A 23 kg-os tömeg elsőre talán soknak hangzik, és valóban nem az a kategória, amit minden nap felkap az ember a hónalja alá.
Cserébe viszont olyan érzést ad használat közben, mintha egy kategóriával komolyabb járművön állna. Stabil, határozott, nem az a könnyű szerkezet, amit egy rosszabb útfelület rögtön kizökkent.
A hajtásról 600 W-os motor gondoskodik, és ennek az előnye nem feltétlenül a végsebességnél mutatkozik meg. Síkon sok roller tud megfelelő tempót tartani, a különbség inkább akkor kezd látszani, amikor emelkedni kezd az út. A G2 Pro ezen a téren jól áll, a meredekebb szakaszok sem hozzák zavarba olyan könnyen, mint a kisebb teljesítményű alternatívákat.
A nagyobb kerekek önmagukban is segítenek kisimítani az út hibáit, de a lengéscsillapítás legalább ennyire fontos része a csomagnak. Magyar utak mellett ez nem valami extra kényelmi funkció, inkább olyan dolog, amit néhány nap használat után már természetesnek vesz az ember.
A nagy akkumulátor sem csak egy jól mutató adat a specifikációs listában. Az akár 55 km-es hatótáv azt jelenti, hogy normál használat mellett nem kell állandóan a töltöttséget figyelni. Ha valaki munkába jár vele, ügyeket intéz vagy egyszerűen csak gyakran használja a városban, akkor hamar értékelni fogja, hogy nem minden este a töltő után kell nyúlni.
A teszt itt található. Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és kuponnal most nagyon olcsó, csak 133 000 Ft PayPal fizetéssel (limitált ideig használható): BGG2PROEU



