A KBEAR KB02 egy olyan fülhallgató, amelyet azért alkotott meg a gyártó, hogy a basszust ne csak hallani lehessen, hanem enyhén érezni is, mert a hagyományos hangszóró mellé egy külön rezgő meghajtót is kapott és ezzel fizikálisabb érzetet neki, mint egy átlagos fülhallgatók.
Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és a termék oldalon lévő kuponnal olcsóbb, 14 700 Ft.
A KB02 IEM (in ear monitor, tehát fülmonitor) kialakítású, vagyis a háza nagyrészt a fülben ül, a kábel pedig a fül mögött fut el.
A burkolat 3D nyomtatással készített gyanta, kívül pedig látványos, fényben változó mintázatú fedlapot kapott. Három szín készült belőle: lila, ködös kék és barnás változat. A ház az átlagosnál valamivel nagyobb, ami részben a különleges belső felépítés következménye.
A kábel szerencsére nem fix. Szabványos 0.78 mm-es kétpines csatlakozóval kapcsolódik a fülhallgatóhoz, így sérülés esetén külön cserélhető, de más kábel is használható hozzá. A gyári vezeték körülbelül 1.2 méteres, négyszeres sodrású, 6N OFC réz kábel, a végén hagyományos 3.5 mm-es jack csatlakozóval.
A legtöbb hasonló fülhallgatóban egyetlen membrán állítja elő a mély, közép és magas hangokat. A KB02-ben is van egy hagyományos, 10 mm-es hangszóró, de mellé bekerült még egy második, szintén 10 mm-es egység, amely egészen más feladatot kapott.
Ez egy rezgést létrehozó, csontvezetésesnek nevezett meghajtó. Nem ugyanarról a megoldásról van szó, mint például a fül előtt ülő sportfülhallgatóknál, amelyek a koponyán keresztül próbálják megkerülni a hallójáratot. A KB02 normál fülhallgatóként szól, a második egység pedig a fülhallgató házát is rezgésbe hozza, és ezzel főleg az alsó frekvenciák érzetére segít rá.
Ennek az a célja, hogy a basszust ne csak hallható hangként érzékelje a fül, hanem legyen egy enyhe fizikai komponense is. A konstrukció ebből a szempontból inkább egy normál hangszóró és egy apró vibrációs rendszer kombinációjára hasonlít. Független mérések és tesztek szerint a második meghajtó valóban mérhetően beleszól az alsó frekvenciatartományba, tehát itt nem pusztán egy specifikációs sor kedvéért bekerült alkatrészről van szó.
A zene nagy részét egy 10 mm-es dinamikus meghajtó állítja elő, amelynek membránja berilliummal bevont. Itt nem tömör berilliummembránról van szó: egy hagyományos membrán felületére kerül a merevebb anyagból készült réteg. A cél a kisebb deformáció és pontosabb mozgás, ami megfelelő kialakítás mellett tisztább, kontrolláltabb megszólalást segíthet.
A KB02 impedanciája 40 ohm, érzékenysége 108 dB/mW, a megadott frekvenciatartománya pedig 20 Hz és 20 kHz közötti. Ez nem extrém nehezen meghajtható fülhallgató, és tesztek szerint egyszerűbb forrásról is használható, bár erősebb DAC/fejhallgató-kimenettel valamivel többet lehet kihozni belőle.
A dobozban többféle, különböző méretű szilikon illeszték található. Ezek ennél a konstrukciónál különösen fontosak, mert nemcsak a basszus mennyiségére és a szigetelésre vannak hatással: a ház megfelelő érintkezése a füllel a rezgéses meghajtó működését is befolyásolhatja.
A független tesztek alapján a KB02 egyik erőssége egyértelműen a mélytartomány. A basszus mélyre nyúlik, van súlya, és a rezgő meghajtó fizikálisabb karaktert ad neki, mint egy átlagos, hasonló árú fülhallgató esetében. A hangolás ugyanakkor nem kizárólag a basszusról szól: több teszt viszonylag tiszta, részletes közepeket és simább magas tartományt emel ki.
Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és a termék oldalon lévő kuponnal olcsóbb, 14 700 Ft.








