Kezemben 2025 legmenőbb és egyik legerősebb telefonja, a REDMAGIC 11 Pro – villámteszt

Kevés telefont vártam annyira, mint a REDMAGIC 11 Pro-t, de a gyártótól rendelve az értékesítés elkezdése után pár nappal meg is kaptam és nem csalódtam, ez kegyetlen.  😀  Jöjjenek az első tapasztalatok, aztán majd a teljes teszt.

 

 

Tudom, hogy sokaknak nem fontos a dizájn, ráadásul sokan amúgy is tokot tesznek a telefonjaikra, így a hátlap teljesen mindegy, de én már teljesen kivagyok azoktól a semmilyen dizájnoktól, mint amiket a Xiaomi, a Samsung és az Apple is produkál egy ideje már. Mondom ezt úgy, hogy nekem a háromból kettő gyártótól is van telefonom.

A REDMAGIC viszont mindig is tetszett, de önmagában egy hátlapért még nem voltam eléggé motivált, de a REDMAGIC 11 Pro egy teljesen más szint – legalábbis akkor, ha valaki nem az alap változatot veszi meg, mert az jóval egyszerűbb.

 

REDMAGIC 11 Pro

 

A Nightfreeze (fekete) és a Subzero (ezüst) viszont egész más, ahogy megláttam tudtam, hogy nekem ez kell. Hogy pontosan melyik, azon sokat gondolkodtam, mert mindkettő tetszik, de végül az ezüst mellett döntöttem.

 

REDMAGIC 11 Pro Plus

 

REDMAGIC 11 Pro plus ezüst

 

Biztos vagyok benne, hogy ez a dizájn nem jön be mindenkinek, mert már túl sok, de szerintem brutálisan jól néz ki a hátlap a színes folyadékhűtéssel.

 

REDMAGIC 11 Pro

 

REDMAGIC 11 Pro bekapcsolva

 

Ami érdekesség, hogy a folyadéknak nem kötelező mozognia, ilyenkor csak egy kék körvonal, de ezzel elveszik a folyadékhűtés – na meg ki tenne ilyet, nagyon látványos.

 

 

 

És ez nem minden, mert a logó is világít a hátlapon, a ventilátor körül is van egy világító gyűrű és a két oldalán is vannak LED csíkok.

 

REDMAGIC 11 Pro oldalsó RGB

 

 

REDMAGIC 11 Pro RGB logó

 

A színük szabadon beállítható, ahogy az effekt is és amúgy magyar, de helyenként angol.

 

REDMAGIC 11 Pro RGB beállítások

 

Nagyon nagy, 6.85″ AMOLED kijelzője van 1216 x 2688 pixel felbontással és 144Hz-es képfrissítéssel, viszont kameralyuk nélkül, mert a kamera a kijelző alatt van, ahogy az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó.

Sokkal kevésbé lekerekített, aminek örülök és így még inkább jellegzetes.



 

REDMAGIC 11 Pro kijelző

 

A hardver a most elérhető legerősebb a Snapdragon 8 Elite Gen 5 által, amit a gyártó saját fejlesztésű R4 gaming chipje egészít ki. Memóriából akár 24GB LPDDR5T RAM és 1TB UFS 4.1 Pro tárhely is elérhető (az enyém 16GB-os).

AnTuTu ~4 millió pont! És ezzel a Xiaomi 17 Pro-t is felülmúlja, ami 3.1 millió körül alakul.

 

REDMAGIC 11 Pro AnTuTu

 

Ventilátor van benne, ami teljesen kikapcsolható, vagy működhet automatikusan, vagy akár mindig, bár annak nem sok értelme. A levegőt egyik oldalon beszívja, átfújja a telefonon és a másik oldalon távozik, így átszellőztetve a telefont. Mivel ventilátor, így van hangja, de nem vészes.

 

Itt távozik a levegő

REDMAGIC 11 Pro levegő nyílás

 

Ez kiegészül a vízhűtéssel, ami páratlanul jó hűtést eredményez és még 1 órán át, maximumon terhelésen sem megy általában 70-80% alá a teljesítménye, nem kezdi el drasztikusan csökkenti, hogy ne melegedjen túl.

Ez még a fele ekkora teljesítményű telefonok esetén is ritkaság, vagy például itt a Snapdragon 8 Elite-tel működő realme GT7 Pro, AnTuTu 2.6 millió ponttal – láthatóan rosszabbul viseli a melegedést a jóval kisebb teljesítmény ellenére (azt azért hozzá kell tennem, hogy közben elég jól felmelegszik).

 

 

A hátlapon egy 50MP-es főkamera és egy 50MP-es ultraszéles látószögű szenzor található és egy valamilyen segéd szenzor (8K videó is van). Az előlap kamera 16MP-es. Elsőre OK, de majd jönnek képek.

 

REDMAGIC 11 Pro kamerák

 

Egy nagyon nagy, 7500 mAh-s akkumulátort kapott, ami támogatja a 80W-os vezetékes gyorstöltést és a szintén 80W-os vezetéknélküli töltést.

Nem maradt le a 3.5mm-es jack csatlakozó, a wifi 7 támogatás (a teszt hálózaton 800Mbps sebességgel), NFC, infra, három mikrofon, sztereó hangszórók és Android 16, Redmagic OS 11.

Ja igen, egész jó a hangja.

 

István

István Szerző

A szerző informatikai végzettségű és imádja a tech világát – napi szinten több száz hírt néz át, értékel ki és évek óta tesztel különféle eszközöket, kütyüket, időnként appokat és szolgáltatásokat. Több ezer terméken van már túl, így van némi rálátása arra, mi az, ami tényleg megéri, és mi az, amit jobb elkerülni. Kapcsolat: istvan@tesztarena.hu

Hozzászólások

    Avatar

    JocoSan

    (2025.12.02 - 10:00)

    Üdv!
    Érdekelne hogy videóban, fotóban mit tud (êjjeli, nappali módban, kepélesség, színhűség, videóban felbontás /fps, esetleges Ai funkciók, azok “beavatkozásai”

      István

      István

      (2025.12.02 - 11:23)

      Helló, elvileg még a héten kész lesz a teljes tesztem és abból ezekre is választ kapsz. Egyébként jó minőséget tud, még este is, bár tény, hogy nem ér fel a hasonló árkategóriás telefonokhoz (bár nem is az a célja).

Hozzászólás a(z) István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.