Egyetlen vírusirtó ma már nem mindig elég, ezért használják ezt egyre többen

Sokan úgy érzik, hogy ha fent van a gépen a beépített Windows vírusirtó, vagy egy másik, akkor a biztonság kérdése nagyjából le van tudva. Ez többnyire igaz is, de a mai fenyegetések már egészen másképp működnek, mint néhány évvel ezelőtt.

A legtöbb ember fejében a vírus még mindig valamilyen fertőzött fájl vagy gyanús program, amit véletlenül letölt, de a valóság ennél sokkal érdekesebb. Az elmúlt években láttunk olyan támadásokat, amelyek teljesen normálisnak tűnő helyzetekből indultak. Volt, hogy egy népszerű program frissítési csatornáját használták ki, máskor egy hétköznapi képfájl vagy dokumentum körül alakult ki a probléma. Olyan esetekre is akadt példa, amikor a fertőzéshez még telepíteni sem kellett semmit, elég volt egy sérülékeny böngésző vagy bővítmény.

 

Egyetlen vírusirtó ma már nem mindig elég, ezért használják ezt egyre többen

 

Éppen ezért kezdett elterjedni az úgynevezett másodlagos malware védelem. Nem arról van szó, hogy valamelyik komoly vírusirtó rosszul végezné a dolgát. Inkább arról, hogy ma már annyira változatosak a támadási módszerek, hogy sokan szeretnek időnként egy második ellenőrzést is lefuttatni.

Erre az egyik legismertebb megoldás a Malwarebytes (letöltés). Nem véletlen, hogy sokan időnként ráengednek egy Malwarebytes ellenőrzést a gépre. A program kifejezetten jó abban, hogy olyan kéretlen dolgokat szedjen össze, amelyek mellett egy átlagos felhasználó akár hónapokig elmegy.

 

Malwarebytes

 

Sokan éppen ezért használják az ingyenes változatot is. Nincs benne valós idejű védelem, nem figyeli folyamatosan a rendszert, egyszerűen csak akkor indul el, amikor szükség van rá. Ez elsőre hátránynak tűnhet, valójában viszont nagyon kényelmes. Nem kell attól tartani, hogy összeakad a meglévő vírusirtóval, és nem foglalja feleslegesen az erőforrásokat sem. Egy gyors ellenőrzés néhány hetente sokak számára bőven elegendő.

A fizetős kiadás esetén folyamatos védelem is rendelkezésre áll, ami figyeli a gyanús folyamatokat, a webes fenyegetéseket és a kártékony programokat. Jó hír, hogy a Malwarebytes ma már általában problémamentesen együtt tud működni más vírusirtókkal, ezért különösen népszerű választás, mert plusz védelmi réteget ad anélkül, hogy teljesen átvenné a rendszer felett az irányítást.

 

Malwarebytes ellenőrzés

Friss tech hírek - értesülj hírlevélben

 

A másik gyakran emlegetett név a HitmanPro (letöltés), ami egy kicsit más szerepet tölt be. Nem feltétlenül arra való, hogy állandóan a háttérben fusson, hanem ha valami furcsán viselkedik a gépen, lassulást tapasztalni, ismeretlen folyamatok jelennek meg vagy egyszerűen csak felmerül a gyanú, hogy valami nincs rendben, a HitmanPro nagyon gyorsan képes átvizsgálni a rendszert. Kifejezetten erős a rejtőzködő kártevők, a fertőzések maradványai és a gyanús viselkedések felderítésében. Sok felhasználó éppen azért tartja kéznél, mert néhány perc alatt képes egy második véleményt adni a gép állapotáról.

Sok informatikus a mai napig megtartja ezt a párost. A Malwarebytes rendszeres ellenőrzésekhez vagy valós idejű védelemként kerül elő, a HitmanPro pedig akkor, amikor szükség van egy plusz kontrollra. Nem ritka, hogy egy teljesen tisztának hitt rendszeren mégis találnak valamilyen maradványt vagy kéretlen komponenst.

 

HitmanPro

 

A mai kártevők többsége már nem abból él, hogy látványos pusztítást végezzen. Sokkal értékesebb számukra egy belépési adat, egy eltárolt jelszó vagy néhány személyes információ. Minél tovább maradnak észrevétlenek, annál sikeresebbnek számít a támadás. Éppen ezért egyre többen gondolkodnak több rétegben, vagyis a vírusirtó továbbra is az első védelmi vonal, de egy másodlagos malware ellenőrző program könnyen kiszúrhat olyasmit, ami felett az első körben mindenki elsiklott.

István

István Szerző

A szerző informatikai végzettségű és imádja a tech világát – napi szinten több száz hírt néz át, értékel ki és évek óta tesztel különféle eszközöket, kütyüket, időnként appokat és szolgáltatásokat. Több ezer terméken van már túl, így van némi rálátása arra, mi az, ami tényleg megéri, és mi az, amit jobb elkerülni. Kapcsolat: istvan@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.