Mi történt a OnePlusszal? Egyetlen évtized alatt teljesen átalakult

Amikor a OnePlus One 2014-ben megjelent, nagyon egyszerű volt elmagyarázni, mitől különleges.

Egyetlen telefon, csúcshardver, a konkurenseknél jóval alacsonyabb ár. Innen jött a “flagship killer” szlogen is, ami akkoriban nem marketingfogásnak tűnt, hanem tényleg leírta, mit kapott a vásárló.

 

OnePlus One

 

A márka sokáig ehhez ragaszkodott és nem volt évente tucatnyi modell, nem készültek okosórák, tabletek vagy vezeték nélküli fülhallgatók minden árkategóriában. A OnePlus lényegében csak telefonokat gyártott, és azokból sem túl sokat.

Aztán lassan változni kezdett minden.

Először megjelentek a Nord modellek. Sokan ezt tekintik annak a pontnak, amikor a OnePlus elengedte az eredeti filozófiáját, pedig valójában inkább alkalmazkodott a piachoz. A prémium telefonok ára évről évre emelkedett, miközben egyre többen kerestek olyan készüléket, amely nem kerül háromszázezer vagy négyszázezer forintba. A Nord sorozat pontosan ezt a réteget célozta meg.

 

OnePlus Nord

 

Közben a OnePlus már nem csak telefonokat kínált. Megjelentek az okosórák, a tabletek, a fülhallgatók, később a mechanikus billentyűzet és más kiegészítők is. Mire sokan észbe kaptak, a régi, egyetlen csúcstelefonos márkából egy teljes termékpalettával rendelkező gyártó lett.

 

OnePlus Watch 3 okosóra

 

Friss tech hírek - értesülj hírlevélben

Ezzel párhuzamosan a háttérben is komoly változások történtek. A OnePlus és az OPPO kapcsolata mindig szoros volt, hiszen ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartoztak, de az elmúlt években ez a kapcsolat egyre mélyebb lett. Először a fejlesztések és a szoftverek kerültek közelebb egymáshoz, később pedig hivatalosan is bejelentették a két márka szorosabb együttműködését.

Az elmúlt hónapokban újabb hírek érkeztek. Kínai iparági információk szerint a OnePlus és a realme működését ismét átszervezhetik, és a két márka még szorosabban kapcsolódhat az OPPO-hoz. Egy friss beszámoló szerint a jövőben akár terméksorozatként működhetnek tovább az OPPO alatt, bár a márkanevek megmaradhatnak. Egyelőre nincs hivatalos megerősítés minden részletről, de az látszik, hogy a háttérben ismét jelentős átalakulás zajlik.

 

Oppo

 

Erre különös időzítéssel érkezett a OnePlus N6 kiszivárgása. A telefon várható ára nagyjából 60 ezer forint körül alakulhat, vagyis olyan kategóriába érkezik, amely néhány éve még teljesen elképzelhetetlen lett volna a OnePlustól. A doboz tartalma is kiszivárgott, és minden arra utal, hogy ez egy abszolút belépőszintű modell lesz, nem pedig egy újabb csúcskészülék.

 

OnePlus N6 leak

 

Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja, hogy a OnePlus egyik legolcsóbb telefonja körülbelül 60 ezer forintba kerül majd, valószínűleg kevesen hitték volna el. Akkoriban a márka éppen azért lett népszerű, mert prémium hardvert kínált jóval olcsóbban, nem pedig azért, mert belépőszintű telefonokat készített.

 

OnePlus N6 leak doboz

 

Persze ettől még nem feltétlenül rossz irány ez. Ma már teljesen más a mobilpiac, mint 2014-ben volt. A csúcstelefonok ára sokszor a több százezres kategóriába esik és akár a félmillió forintot is megközelíti vagy meg is haladja, miközben rengetegen egyszerűen egy megbízható készüléket keresnek hétköznapi használatra. Ebben a kategóriában sokkal nagyobb a vásárlói bázis, mint a prémium szegmensben.

 

Csúcstelefon árak

 

A kérdés inkább az, hogy meddig marad OnePlus a OnePlus. Amikor ugyanaz a név szerepel egy több százezer forintos csúcstelefonon, egy középkategóriás Nordon, egy 60 ezer forintos belépőmobilon, egy tableten és egy okosórán, akkor már egészen más márkáról beszélünk, mint amely annak idején meghívós rendszerben árulta az első telefonját.

Talán ez az ára annak, hogy egy gyártó több mint egy évtizeden át talpon maradjon. A OnePlus ma már nem az a szűk rétegnek szóló márka, amely egyetlen telefonnal próbálta felkavarni az állóvizet. Sokkal inkább egy olyan név lett, amely szinte minden árszintre és több termékkategóriába is szeretne készüléket kínálni.

Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki eldöntheti maga. Egy viszont biztos: a OnePlus története ma már nem a “flagship killer” szlogenről szól. Az már régen csak egy fejezet a márka történetében és bár egyelőre talán nem kell tartani a márka eltűnésétől, teljes beolvadásától az OPPO-ba, a jövőben semmi sem tűnik elképzelhetetlennek a jelenlegi történesek alapján.

István

István Szerző

A szerző informatikai végzettségű és imádja a tech világát – napi szinten több száz hírt néz át, értékel ki és évek óta tesztel különféle eszközöket, kütyüket, időnként appokat és szolgáltatásokat. Több ezer terméken van már túl, így van némi rálátása arra, mi az, ami tényleg megéri, és mi az, amit jobb elkerülni. Kapcsolat: istvan@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.