Házimozi szuperolcsón, a Xiaomi legolcsóbb Ultra telefonja és egy látványos óra – ezek kerültek a mai válogatásba.
Házimozi szuperolcsón, a Xiaomi legolcsóbb Ultra telefonja és egy látványos óra – ezek kerültek a mai válogatásba.
Ma már nem kell százezreket, sőt még több tízezer forintot sem elkölteni ahhoz, hogy otthon nagy képen menjen a film. A Magcubic HY310 projektor nagy felbontást ad mindössze kb. 17 000 Ft-ért, ráadásul kicsi és könnyű, a saját talpán pedig 180°-ban dönthető. Így egyik este mehet a hálószoba falára, máskor pedig akár kint a ház oldalára is.
Ez a Vasemberre erősen emlékeztető AI robot pont attól érdekes, hogy nem akar újabb képernyő lenni az asztalon. Beszélni lehet hozzá, válaszol, folytatja a társalgást, közben ChatGPT, Claude vagy Gemini adhatja mögötte az intelligenciát. Ráadásul magyarul is használható, így nem csak egy látványos, hanem itthon is használható kütyüről van szó.
Vannak zseblámpák, amelyek egyszerűen csak világítanak, és vannak olyanok, amelyeket láthatóan jóval tovább gondoltak. A BORUiT EV20 az utóbbi: az erős fehér fény mellé RGB világítást, UV fényt, mágneses rögzítést és Type-C töltést zsúfoltak egy kompakt házba. Nem minden funkciója nélkülözhetetlen, de éppen ettől érdekes kütyü.
Tovább olvasom about Teljesen beteg zseblámpa RGB világítással és UV fénnyel: BORUiT EV20…
A szeptember sem telhet egy komolyabb Banggood webáruház leárazás nélkül, amelyre most 100-nál is több kupon jutott.
17 000 Ft környékén általában nem sok izgalom jut egy mechanikus órába, az OLEVS 6661 viszont egészen más liga látványban. Szinte az egész szerkezet szabadon marad, folyamatosan mozog benne a mechanika, közben pedig nem néz ki olcsó vásári órának. Ennyiért kifejezetten nehéz nem lelkesedni érte.
Tovább olvasom about 17 000 Ft-ért elképesztően látványos automata skeleton óra: OLEVS 6661…
A Xiaomi kínálatában több Ultra telefon is megkapta a Snapdragon 8 Elite Gen 5 chipet, de teljesítményért most nem feltétlenül a legdrágábbak felé érdemes nézni. A POCO F8 Ultra ugyanazt a csúcshardvert adja, miközben jelenleg ez a legolcsóbb Snapdragon 8 Elite Gen 5 telefon, ráadásul kamerában, kijelzőben és töltésben sem egy lecsupaszított változatról van szó.
A következő HONOR 700 széria egyik tagja nemcsak egy újabb nagy felbontású kamerával készülhet: egy 1.72″-os kijelző is kerülhet a hátlapjára. A kis panel már közvetlenül a telefon része lenne, így a HONOR a Xiaomi 17 Pro és 17 Pro Max egyik legszokatlanabb megoldását viheti tovább a saját készülékén.
Tovább olvasom about A HONOR 700 Pro-val 1.72″-os hátlapi kijelző és 200 MP-es kamera jöhet…
Sok memóriás tablet kevés pénzből, AMOLED kijelzős GPS okosóra olcsón és egy érdekes Casio – ezek a mai tippek.
Az ANBERNIC RG DS Plus érdekessége nem a nyers teljesítmény, hanem maga a felépítés. Az összecsukható házba két kijelző került, az alsó érinthető és tollal is kezelhető, így olyan használati lehetőségeket ad, amelyek egy hagyományos, egykijelzős retró kézikonzolból egyszerűen hiányoznak.
Tovább olvasom about Két kijelző egy összecsukható kézi játékkonzolban: ANBERNIC RG DS Plus…
Van az a pont, ahol egy zseblámpa már nehezen nevezhető egyszerűen zseblámpának. A Lumintop MoonBox 3.0 pont ilyen: világít előre és oldalra, van benne UV fény, piros és zöld lézer, színes hangulatvilágítás, mágneses rögzítés és még kijelző is. Mindezt egy olyan lapos házba zsúfolták, amely inkább valamilyen sci-fi kütyüre hasonlít, mint a fiók mélyén heverő elemlámpára.
Tovább olvasom about Zseblámpa a jövőből: Lumintop MoonBox RGB lámpa UV fénnyel és OLED kijelzővel…
Egy PSD gyors módosításához, termékfotó rendbetételéhez vagy akár RAW kép feldolgozásához nem feltétlenül kell külön programot telepíteni.
Tovább olvasom about Komoly képszerkesztő ingyen, egy böngészőből…
A OnePlus Pad 2 ugyan nem filléres, de most olcsón érkezik a legkomolyabb tabletek közé és erős hardvert, nagy kijelzőt, jó hangrendszert és külső monitor támogatását is ad.
A Casio három új G-Steel órával bővíti a G-Shock kínálatát. A GST-W1000 széria teljesen fém külsőt, Tough Solar töltést, rádiós időszinkronizálást és bluetooth kapcsolatot kapott, és persze a G-Shock óráktól megszokott ütésálló felépítés is megmaradt.
A HONOR CHOICE INFOWEAR Watch 2i már önmagában is meglepően sokat adott kevés pénzért, a HONOR Watch 2 Pro pedig lényegében ugyanezt viszi tovább saját GPS-szel. Magyar nyelv, AMOLED kijelző, bluetooth hívás, sok sportfunkció és akár 14 napos üzemidő jár hozzá, most mindössze 19 000 Ft körüli áron.
Tovább olvasom about Ez az AMOLED HONOR okosóra GPS-szel is nagyon olcsó…