2019-ben a Huawei még a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója volt, közvetlenül a Samsung mögött. Aztán felkerült az amerikai tiltólistára, az új telefonjairól eltűntek a Google szolgáltatásai, egy évvel később pedig már a saját Kirin processzorainak gyártása is komoly bajba került. A Honort végül eladta, most viszont, hat év elteltével ismét egy saját, kedvezőbb árú telefonokra építő almárka van napirenden.
A Huawei számára 2019 májusa hozta az első igazán nagy törést. Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium felvette a céget és több leányvállalatát az Entity Listre, ami lényegében azt jelentette, hogy amerikai technológiához csak külön engedéllyel férhetett hozzá.
Telefonos szempontból ennek a Google volt az első nagyon látványos következménye. A már korábban megjelent Huawei telefonokon maradhattak a Google szolgáltatásai és azok frissítései, a 2019. május 16. után érkező új modelleket viszont a Google már nem tudta Play Protect minősítéssel ellátni. Így nem kerülhetett rájuk hivatalosan a Play Áruház, a Gmail, a YouTube, a Google Maps és a többi megszokott Google szolgáltatás sem.
Ez Kínában messze nem okozott akkora problémát, mert a Google ott korábban sem volt része a mindennapi mobilhasználatnak. Európában viszont igen és emiatt egy új Huawei telefon lehetett jó kamerás, gyors és jól összerakott, de a Play Áruház hiánya olyan kompromisszum volt, amit az átlagos vásárlók jelentős része nem akart bevállalni.
A Huawei már ugyanabban az évben bemutatta a HarmonyOS-t, mellette pedig építette a saját Huawei Mobile Services rendszerét és az AppGallery alkalmazásboltot. Ettől azonban a másik probléma még nem oldódott meg, sőt 2020-ban sokkal súlyosabb lett a helyzet.
Az amerikai szabályokat ekkor kiterjesztették azokra a külföldön gyártott félvezetőkre is, amelyek előállításához meghatározott amerikai technológiát vagy szoftvert használtak. Ez telibe találta a Huawei HiSilicon részlegét, mert a Kirin processzorokat ugyan a Huawei tervezte, a legfejlettebb darabokat viszont a TSMC gyártotta.
A TSMC 2020 nyarán már nem vett fel új Huawei megrendeléseket, szeptember után pedig leálltak a szállítások. Innentől nem az volt a kérdés, hogy milyen lesz a következő Kirin, hanem az, hogy egyáltalán miből készül majd elegendő csúcskategóriás Huawei telefon.
Ebben a helyzetben került sor a Honor eladására is.
A Huawei 2013-ban hozta létre a Honort, főleg a fiatalabb vásárlóknak szánt olcsóbb és középkategóriás telefonokkal. Mire el kellett engedni, már évi több mint 70 millió készüléket szállított le a márka, tehát messze nem egy jelentéktelen mellékágról volt szó.
2020 novemberében a teljes Honor üzletág a Shenzhen Zhixin New Information Technology tulajdonába került. A Huawei akkor azt írta, hogy az alkatrészellátás tartós nehézségei miatt hozták meg a döntést, az eladás után pedig sem tulajdonrésze, sem beleszólása nem maradt az új Honor működésébe.
A következő néhány évben nagyon látványosan megváltozott a Huawei telefonos helyzete. A nemzetközi piacon messze került attól a pozíciótól, ahol 2019-ben volt, Kínában viszont nem állt le a fejlesztés, és végül a Kirin processzorok is visszatértek.
Ennek egyik legfontosabb pillanata a 2023-as Mate 60 Pro volt. A Huawei nem verte nagy dobra, hogy pontosan mi dolgozik benne, a készülék szétszedése után viszont kiderült, hogy egy Kirin 9000S került bele. A TechInsights vizsgálata szerint ezt már a kínai SMIC gyártotta a második generációs, N+2 jelölésű 7 nm-es technológiájával.
Ezzel még nem tűntek el az amerikai korlátozások, és technológiailag sem került vissza minden oda, ahol a TSMC korszakában tartott a Huawei. Az viszont kiderült, hogy a saját telefonokhoz szükséges fejlett processzorok gyártását legalább részben sikerült újraindítani.
Azóta a Huawei a kínai telefonpiacon is visszakapaszkodott az élre. Az IDC szerint 2026 második negyedévében 22.6%-os részesedéssel első volt Kínában, és egy év alatt 19.4%-kal növelte a leszállított telefonok számát. Ez azért elég más helyzet, mint amiben a Honor 2020-as eladásakor volt.
És itt jön a mostani hír.
Kínában már szeptember óta terjed, hogy a Huawei új, elsősorban online értékesítésre és jobb ár-érték arányra építő almárkát készít elő. Először a Xingyao név jelent meg, és arról is szó volt, hogy akár már novemberben elindulhat.
Azóta a Xingmang név is előkerült, méghozzá valamivel kézzelfoghatóbb formában. A Huawei új védjegybejelentést adott be erre a névre, amely többek között okostelefonokra, laptopokra, okosórákra, okosszemüvegekre, fülhallgatókra és chipekre is vonatkozik. Maga a név ráadásul nem új, a korábbi bejegyzések egészen 2019-ig visszanyúlnak.
Ebből még nem következik, hogy biztosan Xingmang lesz az új márka neve, vagy hogy egyáltalán létrejön az almárka. A Huawei hivatalosan eddig sem a Xingyaót, sem a Xingmangot nem jelentette be. A cég a megjelent hírekre annyit reagált, hogy a hivatalos információkból kell kiindulni.
A kínai értesülések szerint viszont tényleg egy, a régi Honorhoz valamennyire hasonló szerepet betöltő márkáról lehet szó. Az olcsóbb és középkategóriás telefonok lennének a középpontban, elsősorban online értékesítéssel, és a Huawei saját technológiáit vinnék tovább, vagyis Kirin processzorok és HarmonyOS is kerülhet a készülékekbe. A drágább Huawei mobilok egyes extrái, például a műholdas kommunikáció már nem feltétlenül férnének bele.
Hogy végül Xingyao, Xingmang vagy valami más lesz a neve, egyelőre másodlagos. Sokkal érdekesebb, hogy a Huawei egyáltalán eljutott idáig. 2019 után olyan csapást kapott a telefonos üzletág, amelyből akkor nehéz volt elképzelni a visszatérést. Ehhez képest ma ismét saját Kirin chipekkel készülnek a telefonjai, Kínában visszakerült az élmezőnybe, a HarmonyOS mögött pedig már egy teljes saját rendszer áll.
Hat éve még azért kellett eladnia a Honort, hogy legalább az a márka túlélje a korlátozásokat. Most ott tarthat, hogy újra létrehozhatja a saját Honorját. Ennél látványosabb jele aligha lehetne annak, hogy a cég végül visszakapaszkodott abból a helyzetből, amely 2019-ben még majdnem megsemmisítőnek bizonyult.



