A digitális fényképezés egyik furcsasága, hogy ma már szinte korlátlan mennyiségű képet lehet készíteni. Egy hétvégi kirándulásból könnyen lesz néhány száz fotó, egy nyaralásból akár több ezer.
A képek elkészítése általában a könnyebb rész. A nehezebb akkor kezdődik, amikor hetekkel vagy hónapokkal később meg kell találni közöttük azt az egy bizonyos felvételt.
Sokan ilyenkor egyszerűen mappákba rendezik a képeket, aztán az évek során szépen gyűlni kezdenek a különböző könyvtárakban. Egy idő után már nem ritka, hogy több tízezer fotó lapul a háttértáron, és egyre nehezebb átlátni az egészet. A Fotera pontosan erre a helyzetre készült.
A program egyik legnagyobb előnye, hogy nem akarja teljesen átalakítani a meglévő rendszert. Nem kell órákig importálni a képeket vagy új könyvtárakat létrehozni. Egyszerűen megnyitja azokat a mappákat, amelyek már most is a számítógépen vannak, így a megszokott struktúra változatlan maradhat.
Ez elsőre apróságnak tűnhet, de egy több éves fotóarchívumnál kifejezetten kényelmes megoldás. A képek ott maradnak, ahol eddig is voltak, a program pedig segít gyorsabban eligazodni közöttük.
Egy nagyobb fotóválogatás során általában nem a szerkesztés az első lépés. Először ki kell választani a jobb képeket, kiszűrni a bemozdult felvételeket és megtalálni azokat, amelyekkel valóban érdemes foglalkozni. A gyors előnézetek és a közvetlen mappakezelés pontosan ebben segítenek.
Amikor pedig előkerülnek a legjobb fotók, már jöhet az utómunka. A Fotera tartalmazza azokat az alapvető és haladó eszközöket, amelyekre a legtöbb esetben szükség lehet. A fényerő, a kontraszt, a színek vagy a tónusok módosítása mellett a képek vághatók, forgathatók és finomhangolhatók is – a File menün belük az Export-tal pedig elmenthető a módosításokat tartalmazó kép (vagy képek).
A RAW formátumok támogatása különösen hasznos lehet azok számára, akik fényképezőgéppel dolgoznak. Egy alulexponált tájkép, egy túl sötét beltéri fotó vagy egy naplementés felvétel sokszor jóval több részletet rejt, mint amennyi első pillantásra látható. A RAW fájlok éppen ezért népszerűek a fotósok körében, hiszen nagyobb szabadságot adnak az utómunkához.
A program úgynevezett nem destruktív szerkesztést használ, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eredeti kép érintetlen marad. Ez akkor jön jól, amikor egy szerkesztés után mégis úgy dönt valaki, hogy inkább visszatérne a kiinduló állapothoz. Nem kell külön másolatokat készíteni vagy attól tartani, hogy egy fontos fotó végleg megváltozik.
Nagyobb gyűjteményeknél az exportálás is jelentős időt emészthet fel. Ha például egy teljes albumot kell kisebb méretben elmenteni webes felhasználásra vagy elküldeni másoknak, a tömeges feldolgozás jelentősen felgyorsíthatja a folyamatot.





