Brutális, 1169 lóerős elektromos SUV-t mutatott be a Mercedes – 10 perc alatt 454 km-re feltölthető

A Mercedes-AMG új GT SUV-ja papíron már inkább szupersportautónak tűnik, csak éppen öt méternél is hosszabb és közel 2.7 tonnás. A legerősebb változat 1169 LE-t tud, a nagyobb akkumulátor pedig megfelelő töltőn 10 perc alatt 454 kilométerre elegendő energiát vehet fel.

Ez az első teljes méretű SUV, amelyet az AMG saját maga fejlesztett az alapoktól, nem pedig egy meglévő Mercedes modellből alakított át. Az autó az AMG.EA elektromos platformra épül, ugyanarra a technikai alapra, amelyet az elektromos AMG GT négyajtós kupénál is használ a gyártó.

 

Mercedes-AMG GT SUV

 

Három változat készül és a csúcsot a GT 63 jelenti 860 kW, vagyis 1169 LE maximális teljesítménnyel és 2000 Nm nyomatékkal. A hajtás érdekessége nem önmagában az, hogy három elektromotor dolgozik benne, hanem az, ahogyan ezeket felépítették.

A GT 63 és GT 55 úgynevezett axiális fluxusmotorokat kap. A hagyományos villanymotorok többségénél a mágneses tér sugárirányban halad, ennél a konstrukciónál viszont a motor tengelyével párhuzamosan. Emiatt maga a motor laposabb lehet, és kis méretből is nagyon nagy teljesítmény hozható ki. Két ilyen motor került a hátsó tengelyhez, egy pedig előre; az első csak akkor kapcsolódik be, amikor plusz teljesítményre vagy tapadásra van szükség.

 

Mercedes-AMG GT SUV fekete

 

A GT 63 2.7 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t, 200 km/h-ig pedig 7.2 másodperc kell neki. A Mercedes az úgynevezett 1-foot rollout módszerrel 2.5 és 6.8 másodperces értéket is megad, de ennél a mérésnél az indulás első 30.48 centimétere nem számít bele az időbe. A végsebesség az opcionális Driver’s Package csomaggal 270 km/h.

 

Mercedes-AMG GT SUV kék

 

Friss tech hírek - értesülj hírlevélben

A motoroknál talán még érdekesebb az akkumulátor. Két méretből lehet választani, 106 és nettó 128 kWh-s kapacitással, mindkettő 800 voltos rendszerű. A nagyobb csomaggal akár 620–700 km közötti kombinált WLTP-hatótávot ad meg a Mercedes. A WLTP az Európában használt szabványos fogyasztási és hatótávmérési ciklus, ezért a valós eredmény a sebességtől, időjárástól és más körülményektől eltérhet.

 

Mercedes-AMG GT SUV színek

 

A 128 kWh-s akkumulátor töltési csúcsteljesítménye 710 kW. Ideális körülmények között 10 perc alatt 83 kWh energia kerülhet bele, ami a gyári számítás szerint akár 454 km WLTP-hatótávnak felel meg. A 10–80%-os töltés 12 percig tarthat.

A 710 kW ugyanakkor jelenleg inkább azt mutatja meg, mire képes maga az autó, mint azt, amit bármelyik nyilvános töltőn ki lehet használni. Egy 400 kW-os DC-töltőn a nagyobb akkumulátor 10–80%-os töltéséhez 16 percet ad meg a Mercedes, ami még így is kifejezetten rövid idő egy ekkora akkumulátornál.

 

Mercedes-AMG GT SUV oldalról

 

A nagy töltési teljesítmény miatt a hűtésre is külön megoldás kellett. A cellák közvetlenül elektromosan nem vezető hűtőfolyadékkal érintkeznek, így a keletkező hőt közvetlenül a cellák felületéről lehet elvezetni. A Mercedes 298 Wh/kg feletti cellaszintű energiasűrűséget ad meg, az anód pedig szilíciumot is tartalmaz.

A kisebb, 106 kWh-s akkumulátor sem lassú: legfeljebb 600 kW-tal tölthető, és 10 perc alatt akár 386 km WLTP-hatótávnak megfelelő energia kerülhet bele. Ennél a 10–80%-os töltés 11 percet igényelhet.

A GT 55 ugyanazt a hárommotoros hajtási rendszert használja, de 600 kW, vagyis 816 LE a csúcsteljesítménye. A GT 53 már hagyományosabb felépítést kap: elöl és hátul egy-egy szinkronmotor dolgozik, összesen 400 kW, azaz 544 LE teljesítménnyel. A hátsó motorhoz kétfokozatú váltó kapcsolódik, így induláskor rövidebb, nagyobb sebességnél pedig hosszabb áttételt használhat.

 

Mercedes-AMG GT SUV hátulról

 

A méretekből nem próbáltak sportautót faragni. A GT SUV 5084 mm hosszú, 2001 mm széles és 1656 mm magas, tengelytávja 3040 mm. A GT 63 a nagyobb akkumulátorral 2695 kg-ot nyom.

Ezt a tömeget aktív futóművel próbálják kordában tartani. A GT 63 alapáron megkapja az AMG ACTIVE RIDE CONTROL+ rendszert, amely hidraulikusan ellensúlyozza a karosszéria bólintását és oldaldőlését. A hátsó kerekek legfeljebb 6 fokban fordulhatnak el, kis sebességnél az elsőkkel ellentétesen, nagyobb tempónál pedig velük azonos irányban.

 

Mercedes-AMG GT SUV fentről

 

Az AMG az elektromos hajtás ellenére a hangélményről sem mondott le. A GT 63 és GT 55 valódi AMG V8-asokról rögzített hangokat játszhat le, virtuális sebességváltásokat is imitál, sőt az ülésekben lévő rezgetők is bekapcsolódhatnak. A rendszer nem kötelező, Silent módban az autó hagyományos elektromosként használható.

Elsőként a GT 53 lesz rendelhető október 20-tól. A hivatalos magyarországi bruttó indulóár 46 209 000 Ft. A GT 55 és GT 63 2027 tavaszán követi, ezek hazai árát egyelőre nem közölték.

 

Mercedes-AMG GT SUV teteje

 



Források: Mercedes-Benz Media, Mercedes-AMG

SAM

SAM Szerző

Lifestyle, való világ és egy kis tech. Kontakt: sam@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.