Egy okostelefon ma már több mint egy kommunikációs eszköz, hiszen bankolunk rajta, dolgozunk vele, irányítjuk az életünk egy részét, éppen ezért nem mindegy, hogy meddig kap frissítéseket.
A legtöbb ember a hardverre figyel, amikor telefont választ, pedig a szoftveres támogatás legalább annyira fontos. Egy új készülék lehet bivalyerős, de ha két év után elvágják a frissítésektől, gyorsan sebezhetővé és idejétmúlttá válik.
Az Android rendszert folyamatosan támadják, és a biztonsági frissítések szó szerint naprakészen tartják a védelmet. Ha ezek elmaradnak, a telefon kiszolgáltatottá válik, a személyes adatok pedig könnyebben kerülhetnek rossz kezekbe. Emellett a rendszeres frissítések javítják az eszköz stabilitását és teljesítményét és új funkciókat hozhatnak.
Ezt tudja a Xiaomi is és azt is, hogy a legnagyobb versenytársaihoz képest van egy kis hátránya a frissítések terén, amit igyekszik behozni és ennek már konkrét eredménye is van.
A leghosszabb támogatás
Jelenleg az alábbi telefonok ígérik a leghosszabb frissítést a Xiaominál:
- Xiaomi 15 és Xiaomi 15 Ultra: ezek a zászlóshajó modellek a legfrissebb információk szerint 6 év szoftverfrissítési garanciát kapnak, egészen 2031 márciusáig. Ez magában foglalja a négy Android főverzió frissítést és a biztonsági frissítéseket is
- Redmi Note 14 4G: meglepő módon ez 6 év biztonsági frissítést és 4 fő Android verzió frissítést kap az ígéret szerint annak ellenére, hogy jelenleg már 46 000 Ft-ért megvehető
- POCO F7 Pro és POCO F7 Ultra: ugyanúgy 6 év biztonsági frissítés és 4 fő Android verzió frissítés

Középkategóriás telefonok 4 év támogatással
A Xiaomi középkategóriás készülékeinek többsége jelentős, 4 éves szoftverfrissítési időt kap:
- Xiaomi 14T Pro (megjelent: 2024. szeptember 26.) – Biztonsági frissítések 2029. szeptember 26-ig
- Xiaomi 14T (2024. október 26.) – Biztonsági frissítések 2029. október 26-ig
- Xiaomi MIX Flip (2024. szeptember 26-i megjelenés) – Biztonsági frissítések 2029. július 18-ig
- Xiaomi 14 (megjelent 2024. február 25-én) – Biztonsági frissítések 2029. február 25-ig
- Xiaomi 14 Ultra (megjelenés: 2024. március 15.) – Biztonsági frissítések 2029. március 15-ig
- Redmi Note 14 Pro 5G (megjelent 2025. január 10-én) – Biztonsági frissítések 2029. január 30-ig
- POCO X7 (megjelent: 2025. január 9.) – Biztonsági frissítések 2029. január 30-ig
- POCO X7 Pro (megjelent: 2025. január 9.) – Biztonsági frissítések 2029. január 7-ig
- Redmi Note 14 Pro+ 5G (megjelent 2025. január 15-én) – Biztonsági frissítések 2029. január 1-ig
- Redmi Note 14 Pro (megjelent: 2025. január 15.) – Biztonsági frissítések 2029. január 15-ig
Olcsóbb telefonok hosszú távú támogatással
Még a Xiaomi olcsóbb ajánlatai is jobb frissítési ígéreteket kapnak:
- POCO M7 Pro 5G (megjelent: 2025. április 7.) – Támogatott 2029. január 9-ig
- Redmi Note 14 5G (megjelenés 2025. január 10-én) – 2029. január 9-ig Biztonság
- POCO C75 (megjelent: 2024. november 1.) – Biztonsági frissítések 2028. szeptember 26-ig
- Redmi 14C (2024. október 10.) – 2028. szeptember 26-ig
- POCO F6 Pro (megjelent: 2024. május 22.) – Biztonsági frissítések 2028. május 22-ig
Tabletek
- Xiaomi Pad 7 (megjelent 2025. március 1-jén) – Biztonsági frissítések 2028. március 1-ig
- Xiaomi Pad 7 Pro (Megjelent: 2025. március 1.) – Biztonsági frissítések 2028. március 1-ig

