Legnagyobb szereplőként az összehajtható, hajlítható eszközök piacán, a Samsung folyamatosan dolgozik új ötleteken és szabadalmat nyújtott be egy négy részre hajtható (quad-fold) telefonra.
A készülék négy, vízszintesen összekapcsolt panelből áll, amelyeket három zsanér köt össze, és egyetlen hajlítható kijelző fut végig rajtuk.
A Samsung kezdetben könyvszerű kialakítással jelentkezett, majd jött a kagyló típus, és nemrégiben utalt arra, hogy egy három részre hajtható, dupla zsanéros készüléket is piacra dobhat. Most úgy tűnik, a vállalat egy még ambiciózusabb formával is kísérletezik: egy három zsanérral ellátott, négy panelből álló készülékkel.
A vállalat „ELECTRONIC DEVICE INCLUDING BENDABLE DISPLAY” címmel nyújtott be szabadalmat. Ebben többek között bemutat egy olyan eszközt, amelynek négy panelje vízszintesen kapcsolódik össze, a teljes felületen egyetlen hajlítható kijelzővel. A mellékelt rajz alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Samsung komolyan fontolgatja egy quad-fold készülék fejlesztését, azonban ez csupán egy korai koncepció. Lehet, hogy a dizájn a jövőben változik, vagy hogy a vállalat nem is tervezi a közeljövőben piacra dobni, csak levédte az ötletet, hogy később, ha a technológia vagy a piac érettebb lesz, hasznosíthassa azt.
A szabadalom említést tesz egy három részre hajtható telefonról is. Ennél az eszköznél három panel kapcsolódik vízszintesen, két zsanérral, és egy összefüggő hajlítható kijelző borítja őket. Ez a változat fejlettebbnek tűnik: a harmadik panel alján USB-C csatlakozó, a hátlapon pedig háromkamerás rendszer is látható. Elképzelhető, hogy ez az a tri-fold modell, amelyet a Samsung az idei Galaxy Unpacked 2025 eseményen is említett, de jelenleg semmi sem biztos.
A Samsung legnagyobb riválisa, az Apple, még mindig nem jelentkezett hajlítható iPhone-nal, miközben a dél-koreai gyártó már három- és négy részre hajtható modelleken dolgozik, ezzel jelentős előnybe kerülve a cupertinói vállalattal szemben ezen a területen. Bár ezek a készülékek még nem biztos, hogy a közeljövőben megjelennek és aki most szeretne hajlítható telefont vásárolni, érdemes megfontolni a Galaxy Z Fold 6-ot.




