Lézeres szintező – amikor a méricskélés végre nem viszi el az egész napot

A lézeres szintező sokáig tipikusan az a szerszám volt, amit inkább csak kivitelezőknél lehetett látni, otthoni felújításnál pedig maradt a vízmérték és a mérőszalag.

Az utóbbi időben viszont egyre több olyan jelent meg, amely már árban és tudásban is közelebb került az átlag felhasználókhoz. A Huepar W03CG és W04CG pontosan ebbe a kategóriába tartozik, de a lényeg inkább az, hogy mit jelent ez a gyakorlatban, nem az, ami a dobozra van írva.

Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és kuponnal most olcsóbb, 67 000 Ft (limitált ideig használható): BG26WIOSNA17

 

Vásárlási útmutató itt

 

Amikor egy helyiségben polcokat, konyhabútort vagy például álmennyezetet kell beállítani, általában az idő nagy része nem a szereléssel megy el, hanem azzal, hogy minden egy vonalba kerüljön.

Egy hagyományos szintezőnél folyamatosan arrébb kell rakni az eszközt, újramérni, ellenőrizni, majd megint korrigálni. Itt viszont bekapcsolás után gyakorlatilag az egész szoba körül megjelennek a vetített vonalak, így azonnal látszik, hol fut majd a vízszint és merre állnak a függőlegesek.

 

Huepar W03CG

 

A zöld lézer ebben sokkal többet számít, mint elsőre gondolná az ember. Nappali fényben vagy világos falakon is jól kivehető marad, ami például csempézésnél vagy hosszabb falszakasz kijelölésénél elég nagy különbséget jelent.

Nem kell félhomályt csinálni csak azért, hogy látható legyen a vetítés. Egy átlagos lakásfelújításnál ez az a pont, ahol az ember érzi, hogy nem csak egy újabb szerszámról van szó, hanem tényleg gyorsabban halad a munka.

 

Friss tech hírek - értesülj hírlevélben

Huepar W03CG szintező

 

Automatikusan beáll vízszintbe, így nem kell külön állítgatni, viszont ha szándékosan döntött vonalra van szükség, például lépcső vagy korlát jelölésénél, manuális módban ez is megoldható. Ez tipikusan olyan funkció, amit addig nem használ senki, amíg egyszer szükség nem lesz rá, utána viszont kifejezetten hiányzik más eszközöknél.

A forgatható talp és a távoli vezérlés inkább akkor értékelődik fel, amikor valaki egyedül dolgozik. Nem kell minden apró igazításhoz visszamenni a szintezőhöz, elég finoman elforgatni a vetítést, és máris ott fut a vonal, ahol szükség van rá. Egy nagyobb helyiségben ez meglepően sok időt spórol meg, főleg ismétlődő jelöléseknél.

 

Huepar W03CG lézeres szintező

 

A lézeres szintező bluetooth kapcsolaton keresztül összeköthető telefonnal, és innen gyakorlatilag minden fontos beállítás elérhető anélkül, hogy oda kellene menni az eszközhöz. Ez elsőre apróságnak hangzik, de amikor a szintező a szoba közepén áll állványon, az ember pedig a fal másik oldalán jelöl, gyorsan kiderül, mennyire kényelmes megoldás.

 

Huepar W03CG app vezérléssel

 

Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és kuponnal most olcsóbb, 67 000 Ft (limitált ideig használható): BG26WIOSNA17

 

Vásárlási útmutató itt

Gabe

Gabe Szerző

Techrajongóként szenvedélye a különféle dolgok kipróbálása és tesztelése. Az évek során számos területen szerzett tapasztalatot, de a 3D nyomtatás, lézergravírozás, a konyhai és autós eszközök, rollerek állnak hozzá legközelebb. Alaposságát és megbízhatóságot sokféle termékkel bizonyította. Kapcsolat: gabe@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.