Honor MagicWatch 2 okosóra bemutató, tesztekkel – a jó még jobb lett!

A Huawei Watch GT 2 után végül megérkezett a Honor MagicWatch 2 okosóra (vagy Honor Watch Magic 2, Honor Magic 2), amelynek az elődje egész jó, de tény, hogy semmi extra funkciót nem ad. Ez most a Honor MagicWatch 2-vel megváltozott, hiszen lényegében mindent örökölt a Huawei Watch GT-től. Ebbe beleértendő, hogy az órán tárolhatunk zenét (és egyéb hang fájlokat is persze, pl. podcast) és meghallgathatjuk a saját hangszórójával vagy bluetooth fülhallgatóval, fejhallgatóval. De van bluetooth hívás is, amihez a MagicWatch 2-nek saját hangszórója és mikrofonja is van! Ezen felül persze tud mindent, mint az elődje. Két változatban érhető el, egy kisebb és egy nagyobb. Az ára jelenleg 55 000 Ft-tól indul. Tovább olvasom about Honor MagicWatch 2 okosóra bemutató, tesztekkel – a jó még jobb lett!

Omron HeartGuide – az okosóra, ami pontosan méri a vérnyomást

Az Omront a többség biztosan ismeri, legalább hallomásból, hiszen az egyik neves gyógyászati segédeszközöket gyártó cégről van szó. Gyártanak többek között vérnyomásmérőket, EKG készülékeket, így valahol azért sejthető volt, hogy ha valakitől, akkor az Omrontól érkezhet egy pontosan mérni képes vérnyomásmérős okosóra. És valóban megérkezett, Omron HeartGuide néven.

Tovább olvasom about Omron HeartGuide – az okosóra, ami pontosan méri a vérnyomást

Bakeey P8 okosóra – a 6000 Ft-os Xiaomi Amazfit GTS

A Bakeey P8 okosóra egy 6000 Ft-os Xiaomi Amazfit GTS klón, amit még a gyártója is direkt annak szán (bár a hasonlóság nem 100%-os, de valóban eléggé nyilvánvaló). Viszont ennél fontosabb, hogy 6000Ft-ért jár: teljes érintőkijelző, vízállóság (a gyártó szerint úszni is lehet vele), az átlagosnál jobbnak tűnő felhasználói felület, szuperkönnyű és nem túlméretezett óraház, amely több színben is elérhető (tehát nem csak a szíj cserélhető).

Tovább olvasom about Bakeey P8 okosóra – a 6000 Ft-os Xiaomi Amazfit GTS

Álom okosóra: Pollix Watch – EKG-s, vízálló okosóra GPS-szel olcsón

Manapság az egyik legvágyottabb funkció az okosórákban az EKG megléte, a különféle szívproblémák korai felismerése miatt. Sajnos ma még a megbízható megoldások az okosórákban vagy nagyon drágák, vagy nem elérhetők Kínán kívül. Ezen segít a Pollix Watch, amely EKG-s, vízálló okosóra GPS-szel és nagyon jó árral (kb. 30-40 000 Ft).

Tovább olvasom about Álom okosóra: Pollix Watch – EKG-s, vízálló okosóra GPS-szel olcsón

Melyik Xiaomi / Amazfit okosórát válasszam?

A Xiaomi / Huami az utóbbi időben turbó fokozatra kapcsolva ontja magából az okosórákat és aki nem követi annyira az eseményeket, könnyen elveszthet a kütyük tengerében. Ezért nézzük át, hogy a mostanság aktuális okosórák mit tudnak, mik az előnyeik, esetleg hátrányaik és milyen az üzemidejük, mennyi idő telik el két feltöltés között (ami értelemszerűen erősen függ a használattól is). Ezt most Twitter stílusban tesszük, a legfontosabb jellemzőket kiemelve, de mindegyiknél megtalálható a részletes bemutató, vagy teszt.  Tovább olvasom about Melyik Xiaomi / Amazfit okosórát válasszam?

DT NO.1 DT79 okosóra – a gyönyörű Xiaomi Amazfit GTR ötödáron, bluetooth hívással

Ami népszerű, azt általában előbb-utóbb lemásolják és szerencsére / sajnos (nézőpont kérdése) így van ez a Xiaomi Amazfit GTR esetén is, amelynek szinte 100%-os másolata a DT NO.1 DT79 okosóra. A másolás nyilván nem szép dolog, viszont így legalább jól néz ki. Szerencsére nem csak a külsejével akarja eladni magát, hiszen a szokásos  funkciókon kívül van bluetooth hívás, bluetooth zene (?), ami azt jelenti, hogy saját hangszórója van, így lényegében egy hordható hangszóró is egyben. Az ára jelenleg csak kb. 7300 Ft (9000 volt, de kérésre kaptunk flash sale-t, korlátozott ideig✌).

Tovább olvasom about DT NO.1 DT79 okosóra – a gyönyörű Xiaomi Amazfit GTR ötödáron, bluetooth hívással