A G28 nevű okosórát a gyártó csak úgy jellemzi, mint luxus okosóra, legalábbis külső tekintetében, ami lényegében meg is állja a helyét, hiszen igazán szép, ráadásul háromféle színű fém óraházzal is elérhető. Emellett vízálló, úszni is lehet vele és van mód óralapok letöltésére is. Az ára mindössze 7800 Ft.
Webáruházak, itt kapható
Vásárlási útmutató
Külső
A G28 nevű okosórát a gyártó csak úgy jellemzi, mint luxus okosóra, legalábbis külső tekintetében, ami lényegében meg is állja a helyét, hiszen igazán szép, ráadásul háromféle színű fém óraházzal is elérhető.
Igény vékony, a vastagsága még a 10mm-t sem éri el.
Az alap fekete
Fekete és rózsaszín
Kék
Szemből is jól néz ki
Változatok egy képen
Vízálló
Tényleg vékony
Kijelző
Az érintőkijelzője kellőképpen nagy, 1.28″ méretű, a szokásos 240 x 240 pixel felbontással. Az óralap változtatható és kijelző a csukló felemelésére automatikusan bekapcsol.
Letölthető óralapok
Lassan már annyira gyakori lesz az olcsó okosórák körében is az óralapok letöltésének lehetősége, hogy említést sem érdemel. De azért még nem tartunk itt, így megérdemli az említést.
Funkciók
Fitnesz, sport és egészség funkciók
Pulzusmérés, lépésszámlálás, megtett távolság mérés, elégetett kalória, sport módok (futás, séta, biciklizés stb.)
További egészség funkciók
Mozgás emlékeztető, alvás minőség megfigyelése
Értesítés funkciók
Bejövő hívás jelzése, alkalmazás értesítések és SMS jelzése, bejövő üzenetek kijelzése, hívás elutasítása
Egyéb
Ébresztőóra, idő, dátum kijelzés, kamera távvezérlés, stopper, időjárás, stb.
Sport módok
25 különböző sportot és mozgásformát támogat, köztük: futás, séta, biciklizés stb.
Sportolás során több adatot rögzít(het) és a telefon GPS-ét is hasznosítja:
távolság
sebesség
pulzus
stb. sporttól függően
Szoftver, használat
Valódi operációs rendszerrel, mint amilyen pl. az Android, vagy a Wear OS nem rendelkezik, a firmware felelős a működéséért. Tartozik hozzá egy mobil alkalmazás is Android és iOS rendszerekre, amellyel hatékonyabban használható. Bizonyos funkciók használhatók mindenféle extra eszköz nélkül is, mint például a lépésszámláló, pulzus, vérnyomás, véroxigén mérés, stopper. Az összegyűjtött adatok aztán később szinkronizálhatók a mobiltelefonnal, tablettel.
Akkumulátor, üzemidő
Az akkumulátor kapacitása 180mAh és 8-10 napos üzemidő várható.
Webáruházak, itt kapható
Vásárlási útmutató












Hozzászólások
Molnár László
Üdv. Hívás elutasítás van látom, de hívás fogadása is lehetséges?
admin
Üdv, arról nincs információ, de a bluetooth hívást biztosan nem tudja.
Molnár László
Köszönöm
Molnár László
Sziasztok. Tudnátok nekem órát ajánlani?
Sokat kerestem de sajnos annyira macerás igenyeim vannak… 😀
– legyen minél vékonyabb (lehetőleg <1cm)
– lehetőleg 40mm átmérő körüli legyen,
– nem szükséges pulzusmérő és egyéb sport dolgok,
– vízálló legyen,
– hívás fogadása és elutasítása
Ha van eu raktár az lenne a legjobb.
Köszönöm ha tudtok segíteni. 🙂
–
admin
A hívás fogadására önmagában legyen képes telefon nélkül?
Molnár László
Bőven elég ha bejövő hívást tud kezelni. Fogadni vagy elutasítani.
admin
Ez mit jelent pontosan, bluetooth hívást? Tehát az órán keresztül lebonyolítható a hívás, vagy csak fogadás, de a telefonon indul el a hívás?
Molnár László
Ha telefonon jön egy hívás, azt az órán tudjam elfogadni vagy elutasitani.
Molnár László
Sziasztok.
Tudtok ajánlani valamit? Vagy nagyon nagyok az elvárásaim? 😂 Lehet elegendő a hívás elutasítása is az órán..🤷♂️🤔🙃
Molnár László
Ja. És ami a legfontosabb: kerek legyen! 🙂