…és akkor megérkezett a Huawei Watch GT 2 okosóra, amelyen érződik, hogy a gyártó szerette volna odatenni magát, ami sikerült is. Erre szükség is van, hiszen az utóbbi időben az egyik legmeghatározóbb gyártó lett (az eladások száma alapján), így nem aludhat, mert a konkurencia is fénysebességgel robog. Bár most került bemutatásra, az első tesztek már el is érhetők, szóval megnézhetjük hogy ténylegesen milyen. 🙂
Webáruházak, itt kapható (bökj a gombra)
Vásárlási útmutatók
Külső megjelenés
Végre egyre több gyártó ismeri fel, hogy egyetlen dizájn (esetleg 1-2 más színnel) nem elég mindenkinek és a Huawei is így gondolja – legalábbis a konkurencia nyomásának hatására biztosan.
Szóval két méretben érkezett a Watch GT 2:
- 46mm átmérő
- 42mm átmérő
De nem csak a méret más, mert a nagyobb követi a kissé sportos, megszokott dizájnt, de azért az is több színnel elérhető.
Három változatban érhető el
A 42mm-es már sokkal inkább elegánsak mondható és vékony csuklóra is jobb választás, ráadásul csak 29g és 9.4mm vastag.
Három változat van a 42mm-esből is
Szíjból van cserélhető szilikon, fém, bőr, vagyis a szokásos anyagok és 50 méteres vízállósággal rendelkezik.
Így néz ki a valóságban
Kijelző
A nagyobb változat 1.39″ méretű AMOLED kijelzővel rendelkezik, amelynek a felbontása 454 x 454 pixel.
A kisebb változat 1.2″ méretű AMOLED kijelzővel rendelkezik, amelynek a felbontása 390 x 390 pixel.
Always on kijelző (AOD)
Az AMOLED kijelzők egyik kellemes tulajdonsága, hogy a kijelző egy kis része mindig bekapcsolva lehet (AOD) anélkül, hogy az komolyan merítené az akkumulátort. Szerencsére ezt a GT2 esetén sem kell mellőznünk.
Hardver, szoftver
Az új Kirin A1 processzor adja a működéséhez szükséges erőt, de a processzor tartalmazza az audio részt és a memóriát is. Kisebb energiafogyasztást és audio késleltetést tesz lehetővé és az adatok Bluetooth 5.1 / Bluetooth Low Energy (LE) 5.1-en közlekednek.
2GB méretű belső tárhelye van a zenéknek.
A korábbi hírekkel ellentétben nem a cég saját fejlesztésű HarmonyOS nevű rendszerével érkezett, hanem az eddig is használatos LiteOS rendszerrel.
Funkciók
Kezdjük azzal, ami újdonság.
- van saját belső tárhelye zenének
- van saját hangszórója
- van mikrofonja
Bluetooth hívás
Lehetővé teszi a bluetooth-on keresztüli hívások lebonyolítását, állítólag akár 150 méter távolságból (hisszük, ha látjuk 😛 ).
Zene lejátszása saját tárhelyről
Saját tárhelye van (2GB), tehát nem kell telefon a zene lejátszáshoz és lehetővé teszi vezetnéknélküli fülhallgató használatát. Vagyis a telefon akár otthon is maradhat, hiszen minden adott egy futáshoz, sétához, vagy egyébhez és legalább nyugodtan lehet kikapcsolódni anélkül, hogy még akkor is telefonon zaklatnának. 🙂
Stressz szint mérés
Képes mérni a stressz szintet a TruRelax technológia által.
Egészség
Van itt mindenféle jóság: folyamatos pulzusmérés, stressz szint mérés, légzőgyakorlatok, alvás megfigyelése, lépésszámlálás, mozgásra emlékeztetés
Egyéb
Légnyomás mérés, időjárás, iránytű, ébresztés, stopper, lámpa
Sport
Egy halom sportot támogat és saját GPS révén a távolságot, sebességet is mér. Természetesen számolja a lépéseket.
Értesítés funkciók
Bejövő hívás jelzése, alkalmazás értesítések és SMS jelzése, bejövő üzenetek kijelzése, hívás elutasítása
Alkalmazás
A hozzá tartozó alkalmazás a már jól ismert Huawei Health (Huawei Egészség).
Sport módok
Több különböző sportot támogat, köztük: futás, séta, stb.
Sportolás során több adatot rögzít(het):
távolság
sebesség
magasság
pulzus
stb. sporttól függően
Támogatott kültéri sportok
- futás
- séta
- túrázás,
- terep futás
- kerékpározás
- úszás
- triatlon
Támogatott beltéri sportok
- séta
- szobabicikli
- úszás
- általános edzés
- ellipszis tréner
- evezőgép
Beépített GPS is használható, amikor van értelme.
A rögzített adatok később visszanézhetők
Akkumulátor, üzemidő
A 46mm-es változatról tudni, hogy kb. 2 hétig bírja egy feltöltéssel és terhelés esetén is jól bírja, hiszen
- 30 óra használat egy feltöltéssel
- 24 óra zenelejátszás
- 10 óra bluetooth hívás
amit tud.
Ár
A 42mm-es változat ára 229€ (76 000 Ft), míg a 46mm-es változat ára 249€ (83 000 Ft) körül alakulhat.
Vagyis nem éppen olcsó, de talán jön majd egy jóval olcsóbb Honor változat is.
Teszt
Webáruházak, itt kapható (bökj a gombra)
Vásárlási útmutatók
Hozzászólások
Xkoti
Érdekes mindenesetre a napokban nagyon rá függtem az okos órákra iphone 7-hez szeretnék venni és újonnan kicsit sokkalom az apple watch árát őszinte leszek bár használtan már találtam 60k-ért apple watch 3-at. De azért már a közt és e termék közt a difi nem igazán hatalmas pláne hogy nekem a 42mm bőven elég lenne 😀 Mindenesetre felkeltette az érdeklődésem az óra és várom még a teszteket 😀
Feco
Sziasztok!
Lehet, hogy ostoba kérdés, de régebbi bluetooth verziókkal is működik?
Köszönöm!
admin
Szia, a bluetooth visszafele kompatibilis, így ha valamilyen speciális körülmény nem indokolja az adott verziót, akkor nincs gond, működik.
Topi
Készüléken lehet akár képeket is nézni?
Sanyi
Üdv! Az elite edition megjelenéséről lehet tudni valamit? Mert mindenhol csak a feketét/ fekete és barna ezüstöt látom 46 mm-esben.
CarlosCarlos
A minap vettem egy gt2-est. Az első lépések nem voltak zökkenőmentesen. Kezdődött ott, hogy a healt app az istennek sem akart működni. Már majdnem visszavitték az órát, amikor eszembe jutott, hogy hátha van “elavultabb” program verzió. Volt! Letöltés, telepítés, és láss csodát minden működött. Szépen megjöttek az óra frissítések, így már használható volt a G play áruházban jelenleg fent lévő healt app. Majd elvittem bringázni a friss szerzeményt, de semmit nem mért, mert a kézfejem véletlenűl megnyomhatta gombot, és szépen leállította az edző profit. Csak itthon vettem észre. Majd holnap jobban figyelek.😂Hamar rátalált a GPS jelre, a belváros közepén is. Három napja használom, de szerintem közel sem fogja bírni a beígért két hetet, most van 78%-on. Pedig minden ki van kapcsolva, nincs értesítés beállítva, nem hallgatok zenét, nem telefonálok vele, napi két egy alkalommal szinkronizálom,csak a pulzus mérés van állandóan állítva.
Sandor
Kérdés víz álló?
admin
Igen, a teljes GT 2 család az, a Honor változatot is beleértve. De már a GT is az volt.
Zsolt
Van a programban rövidlátó funkció? Nagyobb karakterek, piktogrammok?
Kovács Gábor
Képes-e a GT2 arra, hogy a telefonba a felvitt túraútvonalat az órán valamilyen módon megjelenítése, értem ez alatt, hogy az óra navigáljon engem a túra során?
admin
Sajnos nem.
Varga Zoltán
Egy apró, de annál fontosabb infó! Az óra egész jó eddig amire kell arra tökéletesen tudom használni, de!
A telefon és az óra között ha 10 méternél nagyobb a távolság, akkor bontja a kapcsolatot. A 150 méter egyenlőre csak álom marad.
admin
Ez úgy lenne hasznos, ha a telefon típusát és a bluetooth verziót is közlöd.
Gaburi Nikolett
A gt2 42mm gold tud Bluetoothon keresztül telefonálni ?! Eddig nem jöttünk rá hogy lehet . A páromnak férfi verzió van nála működik de az enyémen nem … elég elszomorító ennyi pénzért