Az Oukitel WP60 első ránézésre sem próbál hétköznapi telefon lenni. Hatalmas, 7.2″-os kijelzőt kapott, 16 GB RAM van benne, bírja a vizet és az ütődéseket, ráadásul a cyberpunkos külsőből sem vettek vissza. Ehhez képest az ára meglepően alacsonyan maradt.
Global, nemzetközi változat (van magyar nyelv, Google Play, 4G, 5G). Vámmentesen érkezik európai raktárból és most kifejezetten olcsó, 122 000 Ft, de 8 GB RAM-mal csak 86 000 Ft.
Három szín közül lehet választani. Az ezüst már kifejezetten látványos, de még nem annyira harsány, mint a sárga, a fekete pedig ezekhez képest jóval visszafogottabb.
A sárga egyértelműen azoknak való, akiknél nem szempont, hogy a telefon beleolvadjon a környezetébe.
A külső nem csak a látványról szól: MIL-STD-810H szintű strapabíróságot kapott, valamint IP68 és IP69K vízállóságot. Ennek persze ára van méretben és tömegben is, a WP60 360 grammot nyom.
A kijelző 7.2″-os, vagyis már tényleg a nagyon nagy telefonok közé tartozik. HD+ felbontású, 720 x 1560 pixeles panelről van szó 120 Hz-es képfrissítéssel, az üveget pedig Gorilla Glass 5 védi.
Belül a MediaTek Dimensity 7025 dolgozik, mellé pedig 16 GB RAM került, ami ebben az árban már önmagában is erős ajánlat. A tárhely sem szűkös, 512 GB áll rendelkezésre, és memóriakártyával további legfeljebb 2 TB-tal bővíthető.
A hátlapon a 108 MP-es Samsung S5KHM6V a fő kamera, amely 4K videófelvételre is képes. Mellette van egy 8 MP-es éjjellátó kamera és egy 2 MP-es makró, elöl pedig 32 MP-es kamera dolgozik.
Megjelenésekor Android 15 fut rajta magyar nyelvvel. Az akkumulátor 10 000 mAh kapacitású, így méretben ehhez is a telefon egész karakteréhez illő értéket kapunk. A 33 W-os töltéssel a gyártó szerint 107 perc alatt tölthető fel teljesen.
A nagy akkumulátor ráadásul nem csak a telefont látja el energiával: a WP60 power bankként is használható.
Vámmentesen érkezik európai raktárból és most kifejezetten olcsó, csak 93 800 Ft.







