Az olcsó Hiseeu WSA18 három kamerával figyel egyszerre, és még követni is tudja a mozgást

Wgy hagyományos kültéri kamera mindig kompromisszum: vagy nagy területet fog be, vagy egy konkrét pontra koncentrál, és könnyen maradnak olyan részek, amelyek kiesnek a látómezőből. A Hiseeu WSA18 ezt három kamera egybe építésével próbálja megoldani, így egyszerre több irány ellenőrizhető, ráadásul a motorosan mozgatható kamerarész automatikus követésre is használható. Nagyobb udvarnál, kapu és bejárat egyidejű megfigyelésénél vagy egy szélesebb házfrontnál ennek már valódi előnye lehet.

Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és ezzel a kuponnal most olcsó, 18 000 Ft: BGCZWSA18

 

Vásárlási útmutató itt

 

A külső rögtön elárulja, hogy nem egy szokványos, egyetlen objektíves kameráról van szó. Felül két külön kamerarész néz eltérő irányba, alattuk pedig egy harmadik, mozgatható egység kapott helyet.

 

Hiseeu WSA18

 

A ház IP66 védettségű, vagyis por ellen zárt, és az esőt, illetve az erősebb vízsugarakat is bírja, így kültéri felszerelésre készült.

A három lencséhez három kamerakép tartozik, amelyek egyszerre jeleníthetők meg, így nem kell mindig ugyanazt az egy látómezőt forgatni egyik pontról a másikra.

 

Hiseeu WSA18 kamerák

 

Friss tech hírek - értesülj hírlevélben

A kép 8 MP-es, 4K felbontású, ami elsősorban akkor számít, amikor egy távolabbi részletet is szeretnénk kivenni a felvételen. Ehhez 5× zoom is van és PTZ kamera – vagyis vízszintesen 355°-ban fordítható, függőlegesen pedig 90°-ban dönthető. Ez közel teljes körű körbenézést ad, és az automatikus követéssel együtt arra is alkalmas, hogy a kamera ne csak egy előre beállított pontra figyeljen.

 

Hiseeu WSA18 forgatható kamera

 

Az iCSee alkalmazásból érhető el a kamerakép, és kétirányú hangkapcsolat is van, tehát nemcsak hallható, mi történik a kamera előtt, hanem vissza is lehet beszélni. Ez például kapunál vagy bejáratnál lehet hasznos.

 

Hiseeu WSA18 kétirányú hangkapcsolat

 

A használathoz wifi mellett LAN kábel is rendelkezésre áll.

 

Hiseeu WSA18 app

 

Mozgás érzékelése esetén értesítést küld és a mozgást képes követni.

 

Hiseeu WSA18 mozgásérzékelés

 

A normál éjjellátó mód mellett színes éjjellátás van, amely esetén LED-ekkel világítja meg a területet.

 

Hiseeu WSA18 éjjellátó módjai

 

Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és ezzel a kuponnal most olcsó, 18 000 Ft: BGCZWSA18

 

Vásárlási útmutató itt

Gabe

Gabe Szerző

Techrajongóként szenvedélye a különféle dolgok kipróbálása és tesztelése. Az évek során számos területen szerzett tapasztalatot, de a 3D nyomtatás, lézergravírozás, a konyhai és autós eszközök, rollerek állnak hozzá legközelebb. Alaposságát és megbízhatóságot sokféle termékkel bizonyította. Kapcsolat: gabe@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.