A biztonsági kamerák tipikus problémáját (a felszerelést, vezetékezést) a Baseus Security X1 Pro azzal szünteti meg, hogy vezetéknélküli, napelemes és akkumulátoros.
Ráadásul egyszerre két kamerával figyeli a környezetét és a beépített akkumulátor akár 150 napos működést biztosíthat, a fölé szerelt napelem pedig napközben folyamatosan töltheti – így a 150 nap lényegében végtelen idő a legtöbb esetben. Vámmentesen érkezik ingyen szállítással.
Vásárlás
A fehér kameraház elején két fekete kameramodul kapott helyet, fölöttük pedig egy külön állítható napelem található. Az IP65-ös védelem esőben, porban és változó időjárási körülmények között is használhatóvá teszi és nem kell vezetékezni is, emiatt bárhol elhelyezhető.
A három tengely mentén mozgatható konzol megkönnyíti a megfelelő látószög és dőlésszög beállítását. Illetve eleve akár 300°-os területet fedhet le, a két kamera képe pedig közös panorámává is összeállítható, valamint el is forgathatók. Sarokra szerelve így a ház két oldala vagy a kapu és a bejárat egyszerre megfigyelhető.
A kétkamerás követőrendszere élőben képes összehangolni a két kamerát. Ha valaki áthalad az egyik látómezőből a másikba, a megfigyelés folytatódhat a másik kamerával.
A Security X1 Pro 3K felbontású, ami részletes képet ad és 8x-os zoomra is képes.
Színes éjszakai képet is készíthet a terület megvilágításával, arcfelismerést használ, az eseményeket pedig automatikusan címkézheti, hogy később könnyebb legyen megtalálni egy adott felvételt.
Használható hang hívásokra is
Beállíthatók privát zónák is, így a szomszédos területek vagy más, rögzíteni nem kívánt részek kizárhatók.
A felvételek helyben tárolhatók, ezért nem szükséges mindent felhőbe menteni, emellett hangasszisztensekkel is együttműködik.
A beépített akkumulátor önmagában akár 150 napos működést biztosíthat, a fölé szerelt napelem pedig napközben folyamatosan tölti, így lényegében sosem kell a feltöltésével foglalkozni.
Mindössze 20 perc töltés 24 óra működést ad a kamerának.
Vásárlás










