Megérkezett az Android Auto 15.0 végleges verzió – mindenki számára elérhető

A Google autós társa, az Android Auto továbbra is az egyik legkényelmesebb megoldás vezetés közben és pár napja már elérhető volt a 15.0 béta verzió, most viszont világszerte megkezdődött a stabil kiadás terjesztése.

Közben már a 15.1-es bétát is kiadta a Google, de a 15.0 stabil változat most kerül mindenkihez. Nagy újdonságokra azonban nem érdemes számítani: a legfrissebb verzióban nincsenek látványos funkciók vagy jelentős változtatások.

 

Megérkezett az Android Auto 15.0 végleges verzió - mindenki számára elérhető

 

Bár több érdekes újdonság is készülőben van, a 15.0 stabil kiadás inkább apróbb módosításokat tartalmaz, amiket a korábbi verziókban már jeleztek a felhasználók. Szokás szerint most sincs részletes változáslista, ráadásul a béta után a stabil verzióból eltűnt a Téma beállítások menüpont is.

Felröppent az is, hogy a Google a jól ismert, élénk színeket is el fogja hagyni, és helyette egyszerűbb, háttérképhez igazodó színvilágot vezet be.

Mindezek mellett az Android Auto továbbra is küzd hibákkal és kisebb-nagyobb problémákkal, így sokan még mindig várják az igazán hasznos funkciók érkezését. Többek között a világos téma és a Gemini AI integráció is várat magára – igaz, a Google már pedzegette, hogy a Gemini hamarosan megérkezik.

 

Forrás 1, forrás 2

István

István Szerző

A szerző informatikai végzettségű és imádja a tech világát – napi szinten több száz hírt néz át, értékel ki és évek óta tesztel különféle eszközöket, kütyüket, időnként appokat és szolgáltatásokat. Több ezer terméken van már túl, így van némi rálátása arra, mi az, ami tényleg megéri, és mi az, amit jobb elkerülni. Kapcsolat: istvan@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.