A Honor Band 6 több szempontból is korszakváltó okoskarkötő és jelenleg nincs is jobb nála, hiszen minden van, amit csak kívánhatunk: okosóra méretű AMOLED kijelző (1.47″), pontos véroxigénszint mérés, pulzus mérés, stressz szint mérés, alvás figyelés, értesítések kijelzése ékezettel, letölthető óralapok, vízálló kialakítás, stb. stb. Hogy ez mennyibe kerül? Mikor mennyi, 9-12 000 Ft körül megvehető, amivel az aktuális felhozatal nem tud versenyezni, egyértelműen a legjobb választás (és akkor is, ha valaki nem akar ennél többet költeni és nem ragaszkodik ahhoz, hogy óra formátumú legyen a kütyüje). És ha már itt tartunk, ennyiért jobb okosóra sincs. A global (nemzetközi) változat még mindig nem elérhető, de a kínai is minden gond nélkül használható (lásd lentebb).
Webáruházak, itt kapható
AliExpress (ajánlott) AliExpress többi Banggood
Vásárlási útmutató
Nem global, de ez teljesen mindegy
Jelenleg még mindig nincs global (nemzetközi) változata, de érdekel-e ez minket? Cseppet sem, mert a beüzemelése során a nyelv kiválasztható és van angol is, az alkalmazás pedig magyar.
Amúgy kínai változat
Bemutató
Kicsomagolás
A szokásos karton dobozban érkezett, de belül igényesebb, nem egy szimpla műanyag tálcában pihent.
Íme
A csomag tartalma:
- a karkötő
- töltőkábel
- és némi papír
Külső, minőség
Szinte egyetlen kijelző az egész és a külön érintőgomb eltűnt, helyette van egy fizikai gomb az oldalán. Szíjjal együtt is csak 30g és bár egyszerű, de egész finom darab.
Gyártói képek
A ház mindig fekete, de a szíj cserélhető
Ilyen a valóságban is
Erős fényben is látható a kijelző
Elég finom minőségű
Gomb az oldalán
“HONOR” a másik oldalán
Kikapcsolt kijelzővel
4 cm magas, 2.5 cm széles és csak 1 cm vastag
Igen könnyű, szíjjal együtt is csak 30 gramm, vagyis teljesen észrevétlen marad.
Még közvetlen napfény alatt is látható a kijelző
Vízálló
A vízállóság a szokásos 5ATM, úszni, zuhanyozni nyugodtan lehet vele. Ellenőrzésképpen egy órán át volt vízben, nem meglepően semmi baja nem lett.
Kijelző
Az AMOLED érintőkijelző mérete 1.47″ ( 194 x 368 pixel felbontással), vagyis gyakorlatilag egy okosórát jelent, álló kijelzővel. A kijelző körüli káva viszonylag kicsi, így a nagy kijelző ellenére sem túl nagy.
A nagy kijelző előnye, hogy az értesítéseket, üzeneteket nagyon hosszan írja ki és maguk a menü elemek is kellemesen nagyok.
Jó minőségű, gyönyörű, szépek a színek és jól látható minden szögből, valamint jó a fényerő és erősebb fényben is látható. Jól és pontosan reagál az érintésekre, valamint a csukló felemelésére gyorsan bekapcsol a kijelző.
A fényereje szabadon módosítható, viszont automatikusan nem képes beállítani a fényviszonyokhoz képest.
Beállítható a kijelző kikapcsolásának ideje: 10 / 15 / 20 mp vagy auto.
Mindig bekapcsolt kijelző
A kezdőlapon lefele húzva elérhetők a gyorsbeállítások és ott van egy karkötő ikon, ami a mindig bekapcsolt kijelző. Ez nem az always on, hanem ténylegesen a kijelzőt tartja bekapcsolva, teljes egészében, a bekapcsolása után 5 / 10 / 15 / 20 percig (beállítható).
Ez hasznos lehet például sport során, mert így mindig látjuk az aktuális értékeket. Az már más kérdés, hogy ha a gyártó megvalósította ezt, akkor miért nem lehet szabadon beállítani az időtartamot. De talán majd egy frissítéssel ezt is megkapjuk.
A fogyasztása eléggé csekély, simán bekapcsolva lehet órákon át is, ami nagy előny.
Funkciók összegzése
Fitnesz, egészség, sport funkciók
24 órás pulzusmérés, véroxigénszint mérése, stressz szint mérése, lépésszámlálás, megtett távolság mérése, elégetett kalória, sportolás nyomon követése
Értesítés funkciók
Bejövő hívás jelzése, alkalmazás értesítések és SMS jelzése, bejövő üzenetek kijelzése
Egészség funkciók
mozgás emlékeztető, alvás minőség megfigyelése
Egyéb
Ébresztőóra, emlékeztetők, idő, dátum kijelzés, telefon megcsörgetése (ha épp nem találod), kamera távirányító, lejátszás vezérlés, ne zavarj (DND) mód, időjárás, stopper, időzítő, stb.
Beüzemelés
A Huawei Health (Huawei Egészség) alkalmazás tartozik hozzá, amelyre a Google Play-en rákeresve beszerezhető Android-ra és persze iOS-re is elérhető. Az alkalmazás már indításnál is magyarul kommunikál (és végig így lesz).
A kezdőlapon a jobb felső sarokban van a hozzáadás (három pötty).
Beállítások
Bár az egész alkalmazás magyar nyelvű, azért pár érdekes, hasznos beállításról talán célszerű megemlékezni. Legalul van az eszközök és azon belül a Honor Band 6.
Az újabb alkalmazás verziókban blokkokra vannak osztva a dolgok és ami releváns az éppen használt eszköz esetén, az jelenik meg.
HUAWEI TruSleep
Az nem meglepő, hogy képes az alvás figyelésére, azonban a Huawei ennél tovább ment a TruSleep-pel. A TruSleep egy sokkal hatékonyabb, részletesebb megoldás az alvás figyelésére:
“A Beth Israel Deaconess Medical Center alá tartozó Center for Dynamical Biomarkers (DBIOM). a Harvard Medical School neves oktatókórháza által hitelesítve.
A HUAWEI TruSleep technológiát használja alvás figyelésére, ami pontosan képes analizálni a mélyalvást, könnyű alvást, REM alvást és ébrenlétet, az alvásminőség értékelések és javaslatok készítéséhez, a Beth Israel Deaconess Medical Center alá tartozó Center for Dynamical Biomarkers (DBIOM), a Harvard Medical School neves oktatókórháza felhatalmazásával.”
Vagyis egy fejlettebb megoldás, mint amit a konkurencia nyújt általában. Alapvetően elég jól felismeri hogy mikor mennyi alvás történt. A mély, könnyű és főleg a REM alvást nyilván nehéz igazolni otthoni körülmények között, de érezhető összefüggés az általa szolgáltatott adatok és a fáradtságérzet között.
A kezdőlapon elérhető a részletes statisztika, magán a karkötőn csak az alvással töltött idő látszik.
Tevékenység emlékeztető
“Emlékeztető kérése több mint egy óra ülés után”
Folyamatos pulzusszámfigyelés
Ez egy hasznos funkció, a nap 24 órájában képes mérni a pulzust és igény esetén szól, ha meghalad egy értékét. A mérés gyakorisága változó, alvás közben például tipikusan 10 percenként mér, de ha változó pulzust érzékel, akkor átáll percenkénti mérésre. Erről persze statisztikát készít, ami a kezdőlapról elérhető.
Ahol rés van ott épp nem volt használatban. Alul mozgatható a kör és megnézhető a pulzus percre lebontva. Amikor épp nincs használatban, akkor kikapcsol a szenzor. Egyébként ez sem minden okoskarkötőnél van így, van amelyik akkor is “mér”, feleslegesen merítve az akkumulátort.
Kérhető figyelmeztetés túl magas és túl alacsony pulzus esetén is.
Felemelés a felébresztéshez
Hasznos, mert így elég a csuklót felemelni, elfordítani és bekapcsol a kijelző.
Értesítések
Maga a funkció egyértelmű, értesítések kérhetők ha pl. SMS, Messenger üzenet, Skype üzenet, böngésző, stb. üzenetet küld.
Bluetooth-leválás figyelmeztető
Jelzi, ha megszakadt a kapcsolat a telefonnal.
Használat, a karkötő szoftvere
Az alkalmazás nem igényel sok magyarázatot és a karkötő sem túl sokat, de azért nézzük meg röviden.
Bekapcsolni a kijelzőt a gombbal lehet, vagy a csukló felemelésével (ha ez engedélyezve van). A karkötő rendszere a következőképpen épül fel:
- lefele húzva: gyorsbeállítások
- felfele húzva: értesítések, üzenetek
- balra húzva: widgetek, kedvencek, amelyek módosíthatók a settings > display > favourites menüpontban
- jobbra húzva: ugyanaz mint balra, csak a végéről kezdve
- gomb: menü
- gomb hosszan: kikapcsolás / újraindítás
Óralapok (óraszámlapok)
A Honor Band 5 / Huawei Band 4-től kezdve az egyik nagy újítás az óralapok bővíthetősége, amely az alkalmazásból elérhető. Az eszközökben a karkötőt kiválasztva elérhető az óraszámlapok hosszú listája és számos stílus közül választhatunk.
Óralapok készítése
A gyári óralapok között vannak olyanok, amelyek tetszés szerint berendezhetők, így nagyon egyszerűn összelegózható egy saját, számunkra szimpatikus óralap. Viszont ezek nem statikus óralapok, ami azt jelenti, hogy amelyik funkciónál van értelme, az reagál az érintésre. Tehát például a pulzus esetén megnyitja a pulzusmérőt, stb.
Pulzusmérés
A Honor Band 6 egyik fő funkciója a pulzus mérése, ami lehet folyamatos és kézi indítású. A folyamatos úgy értendő, hogy x percenként, amelyet a karkötő szabályoz. Ha úgy ítéli meg, hogy felesleges gyakran mérnie (pl. alvás közben), akkor csak 5-10 percenként mér egyet. Viszont adott esetben sokkal gyakrabban is mér, nap közben jellemző az 5 percenként, de annál is sokkal gyakrabban mérhet (1 percenként), ha változó pulzust tapasztal. Értesítés kérhető túl alacsony és túl magas pulzus esetén is.
Manuális pulzusmérés
Lehetőséget ad manuális pulzusmérésre is, amely elérhető a menüben, vagy a pulzusmérés widgettel.
Mennyire pontos?
Ideális körülmények esetén 1-2 szívverés per percen belül marad a tévedése nyugalmi pulzus (tehát mozgás nélkül) esetén. Ideális eset az, ha nem mozog a csuklódon mérés közben. Sokat javít a mérés pontosságán, ha sikerül eltalálnod azt, amikor már nem laza, de nem is szorítja el a vérkeringésed a szíj. Ilyenkor nagyon pontos tud lenni.
Sport közben is szépen követi a pulzust, amikor azért az változik az intenzitás függvényében. Persze nem olyan gyorsan, mint mondjuk a pulzusmérő öv, de nincs is óriási lemaradásban, megfelelő, mint alap mérőeszköz. Ez a PPG (fény) alapú pulzusmérés sajátossága, jelenleg egyik sem annyira hatékony, mint az ECG alapúak (pl. a pulzusmérő mellkasöv).
A mért értékek napra lebontva, részletesen visszanézhetők
De a karkötő is közli a mérések előzményeit
Véroxigénszint (SpO2) mérése
” Mi a vér oxigéntelítettsége (SpO2)?
A vér oxigéntelítettsége (SpO2) a vérben lévő oxigént tartalmazó hemoglobin százalékos aránya, más szóval a vérben lévő oxigén mennyisége. Ez az ember légzőszervei állapotának természetes jelzőértéke.
Ha az SpO2 90% alá csökken, akkor oxigénhiányos állapotba kerülhet. Általában véve, minél alacsonyabb az SpO2 szint, annál nagyobb a kockázat.
Referenciaként használja az alábbi adatokat:
>=90%: megfelelő
70%-89%: túl alacsony a vér oxigéntelítettsége
Megjegyzés: ennek a készüléknek a mérési tartománya 70% és 100% közötti.”
A véroxigénszint mérés kézzel indítható, viszont a mért értékek ugyanúgy eltárolásra kerülnek. Mint minden véroxigénszint mérő, nagyon erzékeny a mozgásra, pozícióra, ezért mozdulatlanul, kellőképpen szorosra húzott szíjjal és felfele néző karkötővel kell elvégezni. Ezen felül érdemes mindig ugyanabban a pozícióban elvégezni a mérést, mert különben némi eltérést mutathat.
Pontosnak tűnik az ujjra csíptethető véroxigénszint mérőkkel összehasonlítva, általában nem nagyobb az eltérés, mint 1-2%, de sokszor ugyanazt méri.
Vörös fényű szenzort is bevet a mérés során.
Stressz figyelése (terhelés)
Méri a stressz szintet és van alapja annak amit mér, de hajlamos a nem stresszes, izgalmi helyzeteket is hajlandó emelkedett stressznek venni.
Lépésszámlálás
Az ilyen kütyük egy fő funkciója a lépések számolása. Ez megint olyan, ami azért nem 100%-os sosem, de a Honor Band 6 kiemelkedően jól teljesít, mert tipikusan 90% és afeletti pontossággal számolja a lépéseket:
- akkor is, ha a kar mozog
- akkor is, ha nem mozog
- akkor is, ha a kéz zsebre van téve
- lassú és gyors mozgás esetén is
Az egyes okos kütyük eltérő módszert alkalmazhatnak a mérés javításának pontosságára, például x db lépés szükséges, míg beindul a lépések számolása. Erre azért van szükség, hogy minél kevesebb olyan mozdulatot könyveljenek el lépésként, amelyek nem is azok. A Honor Band 6 kb. 10 folyamatos lépésnél kezd el számolni és azt egész pontosan teszi, mert 90% feletti a pontossága, gyakran alig téved.
Bizonyos mozgásokat lépésnek számol, például a karok jelentős mozgatásával járó egyes tevékenységeknél (mint az összes többi óra és karkötő is).
A napi lépések számát maga a karkötő is kiírja és persze az alkalmazásban külön részleg van erre.
Alvás idő és minőség
A Huawei a TruSleep marketing név alatt futó megoldását azért még egy ideje fejleszti és mára már egy eléggé kiforrott, megbízható megoldást jelent az alvás figyelésére.
A TruSleep-ről:
“A Beth Israel Deaconess Medical Center alá tartozó Center for Dynamical Biomarkers (DBIOM). a Harvard Medical School neves oktatókórháza által hitelesítve.
A HUAWEI TruSleep technológiát használja alvás figyelésére, ami pontosan képes analizálni a mélyalvást, könnyű alvást, REM alvást és ébrenlétet, az alvásminőség értékelések és javaslatok készítéséhez, a Beth Israel Deaconess Medical Center alá tartozó Center for Dynamical Biomarkers (DBIOM), a Harvard Medical School neves oktatókórháza felhatalmazásával.”
Vagyis egy fejlettebb megoldás, mint amit a konkurencia nyújt általában. Alapvetően elég jól felismeri hogy mikor mennyi alvás történt, de méri a mély alvást, éber alvást, REM alvást, ébrenlétek számát, az alvás folytonosságát, légzési minőséget, stb.
Alapvetően nagyon jól felismeri hogy
- mikor alszunk el
- mikor keltünk
- mennyi volt az alvás ideje
A mély, könnyű és főleg a REM alvást nehéz igazolni otthoni körülmények között, de érezhető összefüggés az általa szolgáltatott adatok és a fáradtságérzet között.
A kezdőlapról elérhető a részletes statisztika, magán a karkötőn csak az alvással töltött idő látszik.
Zene távirányító
A zene távirányító legegyszerűbben widgetként érhető el. Mint látható, van hangerő, lejátszás, szüneteltetés és szám léptetés is. Sajnos egy idő után visszavált a kezdőlapra, pedig jó lenne, ha nem kellene mindig előhozni. Persze ez esetben az nem túl körülményes és igény esetén bekapcsolva tartható a kijelző.
Sportolás, sport módok
10 sportot támogat és különféle adatokat rögzít ilyenkor, mint a távolság, pulzus, stb.
Van
- futópad
- futás
- séta kint
- séta bent
- kerékpározás
- szobabicikli
- ellipszis tréner
- evezőpad
- úszás
- általános edzés, például konditermi (“other”)
Beállítható cél, amely sporttól függően lehet távolság, időtartam, kalória és értesítés is kérhető, amely lehet távolság, időtartam, idő intervallum (például 10 percenként).
A rögzített adatok később visszanézhetők
A pontos távolság méréshez szükség van a telefon GPS-ére is
A settings > workout settings > auto-detect workouts bekapcsolásával automatikusan felismer és rögzít egyes mozgásformákat:
- séta
- futás
- ellipszistréner
- evezőpad
Google Fit szinkronizáció
Lehetőség van Google Fit szinkronizációra. Ez beállítható az alkalmazásban: Én > Beállítások > Adatmegosztás > Google Fit
Értesítések, hívások, SMS-ek
Maga a funkció egyértelmű, értesítések kérhetők ha pl. SMS, Messenger üzenet, Skype üzenet, böngésző, stb. üzenetet küld, vagy hívás van. Az alkalmazásban beállítható, hogy mely alkalmazások értesítései jelenjenek meg. Jól kezeli az ékezetes betűket.
Az üzeneteket hosszan írja ki
A hívásokat névvel jelzi és elutasíthatók.
DND, vagyis ne zavarj mód
DND, vagyis ne zavarj mód van, ilyenkor nem jelzi az új üzeneteket, hívásokat. Bármikor bekapcsolható, de időzíthető is a karkötőn:
settings > do not disturb > schedule és megadható a kezdő, valamint vég időpont.
DND alatt a kijelző nem kapcsol be a csukló mozgására, így alvás közben sem zavaró.
Egyebek
Van még és működik:
- időjárás kijelzés, beleértve a hőmérsékletet és a jelleget (napos, felhős, stb.)
- ébresztés
- stopper
- időzítő
- telefon keresése (megcsörgeti)
- légzőgyakorlatok
- és ha valaki véletlenül Kínában 🐉 olvassa ezeket a sorokat, akkor neki Alipay is
Akkumulátor, üzemidő
A 180mAh kapacitású akkumulátorával maximum 14 napot bírhat ki egy feltöltéssel, ami egy elég jó érték. Ez persze számos dologtól függ, mint a megjelenített üzenetek száma, bekapcsolt funkciók, stb.
A teszt során 10 nap jött össze, ami tökéletes, viszont a töltése extra gyorsan megy végbe, nulláról indulva:
5 perc töltés: 16%
14 perc töltés: 53%
30 perc töltés: 92%
Vagyis napi 5 perc töltés elég egy napra, ha pedig csak a fürdés ideje alatt kerül töltésre, akkor az 5-7 nap töltöttséget jelent.
A töltéshez egy kábelt kell mágnesesség által rátapasztani, ami sajnos fehér – hogy miért nem lehet fekete, érthetetlen. 🙂
Összegzés
A Honor Band 6 bizony egy eszement jó okoskarkötő, a jellemző 9-13 000 Ft-os árával egyszerűen verhetetlen az árkategóriában, nincs értelme mást választani. És ha valaki nem ragaszkodik a kerek óra formátumhoz, akkor szintén a Honor Band 6 ajánlott ennyiért, óra helyett.
Felsorolni is nehéz az előnyeit, de legyenek azért itt a legfontosabbak:
- igényes külső és jó minőség
- hatalmas és gyönyörű AMOLED kijelző, ami igény esetén folyamatosan bekapcsolva tartható
- pontosan méri a pulzust és folyamatosan ellenőrzi, szól, ha probléma van
- ugyanakkor van pontosnak tűnő véroxigénszint és stressz szint mérés is
- nagyon pontosan méri a lépések számát, még zsebre tett, vagy nem mozgó kar mellett is
- egész pontosan nyilvántartja az alvás idejét
- ékezetekkel együtt és nagyon hosszan kijelzi az SMS-eket, alkalmazás értesítéseket
- sport során segít figyelemmel követni az intenzitást, fejlődést
- nagyon nagy mennyiségű letölthető óralapot kínál
- szerkeszthető óralapot is ad, amit szabadon berendezhetünk
- van pár hasznos apróság, mint a stopper, időzítő, zene / lejátszás távirányítás, időjárás
- extrém gyorsan feltölthető
Az egyetlen kisebb dolog, ami negatívumként felhozható, az a környezeti fény érzékelésének hiánya, amely miatt nem tudja beállítani a kijelző fényerejét az optimális szintre. De persze manuálisan bármikor beállítható.
Webáruházak, itt kapható
AliExpress (ajánlott) AliExpress többi Banggood
Vásárlási útmutató
Hozzászólások
Csaba
Google Fitness-el szinkronizálható a Honor Band 6
admin
Igen, ha ez kérdés volt. 🙂
Teszt bővítve a részletekkel: https://tesztarena.hu/honor-band-6-okoskarkoto-teszt-ennyiert-messze-a-legjobb-most/#google_fit_szinkronizacio
Sanyesz
Arra még nem sikerült rájönni, hogy az értesítések csak rezgetik a kütyüt vagy meg is kellene jelenjenek a kijelzőn minden külön kérés nélkül? Nejem Mi 9T készülékével így működik. Ha meg akarja nézni, milyen értesítés jött, bele kell menni az értesítések menübe. Ez valóban így működik vagy valami beállítás kell még hozzá?
admin
Nem így működik, megjelennek a kijelzőn. Illetve konkrétan rezeg és felemelve megmutatja az értesítés. Elvileg nem kell más beállítás, csak az értesítések bekapcsolása.
Sanyesz
Igen, így valóban megjelenik és ott is marad a kijelzőn. Amiatt voltak kétségeim, mert a Kospet GTO azonnal feldobja a kijelzőre az SMS-t, mailt.
admin
Akkumulátor spórolás miatt van így, de alapvetően az lenne jó, ha be lehetne állítani azt, hogy az értesítések bekapcsolják-e a kijelzőt, vagy sem.
Sőt, még jobb lenne az, ha beállítható lenne, hogy ott is maradjanak a kijelzőn végtelen ideig, mint pl. a Wear OS esetén. Persze a kezdőlapon felfele húzva elérhetők, de na… 🙂
Sanyesz
Nekem is szimpatikusabb lenne, ha az értesítés/üzenet bekapcsolná a kijelzőt. Mondjuk ehhez elég lenne egy szoftverfrissítés. Bízzunk benne, hogy a gyártóhoz is eljut ez az igény 🙂 Van úton egy NFC modell is Kínából. Azt még nem teszteltétek, rendben működik-e?
admin
Csak AliPay van, szóval…
Mike
Cikkben: “9 – 12000 Ft körül megvehető”
Hm. Én csak olyat találtam, ahol 12 ezertől indulnak az árak. 9000-ért hol?
admin
Az ára eléggé változó, így adott pillanatban eltérő lehet.
Ilona
Nekem állandóan kikapcsol és addig a lèpèseket se számolja..pedig csak 2 hónapja vettem 😔
Valakinek ötlet hogy mi baja lehet?
Rongytigris
Nekem is állandóan kikapcsol ha huzamosabb ideig süti a nap. Pl. Biciklizés közben. Azt írja ki hogy túlmelegedés veszély! De van amikor semmit sem ír ki csak azt veszem észre, hogy már nem megy!
Nem értem, hogy a fényerő beállítás miért nincs a gyors elérések között meg azt sem hogy néhány beállítást miért csak a telefonon keresztül lehet ki-be kapcsolni! Meg az is fura, hogy csak akkor csatlakozik a telefonhoz ha a GPS is be van kapcsolva. De még így is van amikor kézzel kell csatlakoztatni.