A T95H médialejátszó 4K lejátszásban remekel és az eddig tesztelt TV okosítók közül talán a legjobb rendszert adja. Hogy miért? Arra ad választ ez a teszt. Több változatban is megvehető, a teszt alanya a 4GB RAM, 64GB tárhely változat, amely általában 12 300 Ft körül vehető meg .
Vásárlás (a teszt alanya) Vásárlás (többi változat)
Vásárlási útmutató
Mi az a médialejátszó / TV BOX / tévé okosító?
A médialejátszó, avagy TV BOX, esetleg tévé okosító olyan kütyü, amely a hagyományos, önmagában lejátszásra nem képes tévéket is képessé teszi filmek, videók lejátszására. Természetesen ilyen képességgel rendelkező tévékkel is használható, ha a TV rendszere nem kielégítő.
Megjelenési formájuk tipikusan egy kisebb, négyszög alakú doboz, de vannak egyéb formájú TV BOX-ok is.
Legtöbb esetben közel sem merül ki a szimpla lejátszásban a médialejátszók tudása, hiszen lehetőség van a különféle streaming szolgáltatásokat is igénybe venni (mint a Netflix, HBO, stb.).
Sőt, gyakran valamilyen bővíthető rendszerrel érkeznek, mint például az Android, így alkalmazásokat (például lejátszókat) is telepíthetünk, pont mint a telefonokra. Ezáltal Android alapú mini számítógépként is hasznosíthatók és használható egér, billentyűzet, különféle távirányítók is.
Android esetén egyébként lehet a normál Android és az Android TV, amely direkt tévékkel való használatra született.
A csomag tartalma
Egy átlagos dobozban érkeztek az alábbiak:
- a médialejátszó
- távirányító
- HDMI kábel
- tápegység
- használati útmutató
Külső
A T95H egy szokásos négyszög alakú TV BOX, de a teteje matt, viszont a csíkok rajta fényesek. Így ha több fényt kap, akkor eléggé látványos.
Gyártói kép
Ez pedig a valóság
Erősebb fényben olyan, mintha halvány csíkok lennének rajta
Kijelzője is van
Minőség tekintetében semmi extra, de rendben van és csak 10 x 10 cm méretet foglal el, valamint kb. 1.7 cm magas.
Távirányító
Átlagos minőségű távirányítója van, amelyen a minimálisan szükségesnél több gomb található és szintén a szükségesnél talán kicsit hangosabbak.
Nem bluetooth-os, így viszonylagos rálátás kell a dobozra.
Működik, ahogy kell, viszont elem nem jár hozzá ( 2 x AAA, vagyis a kisebb méretű ceruzaelem).
Használható mint egér, de ilyenkor a nyíl gombokkal kell mozgatni, ami gyorsan fájdalmassá válik, viszont ha épp nincs más, akkor azért használható.
TV-hez is vannak rajta gombok, de a használati útmutató arról semmit nem ír.
Hardver
Jó teljesítményű hardvert kapott, amellyel több Android alkalmazás egyidejű használata sem okozhat és nem is okoz gondot. Jól működteti a dobozt, jellemzően nincsenek idegesítő akadozások és a 4K lejátszás terén ebben az árkategóriában nagyon jól teljesít, lásd lentebb.
Természetesen egér és billentyűzet is használható, így akár egy olcsó miniszámítógép is lehet belőle.
Több memória változat érhető el:
- 1GB RAM, 8GB tárhely (érdemes tőle távol maradni)
- 2GB RAM, 16GB tárhely
- 4GB RAM, 32GB tárhely
- 4GB RAM, 64GB tárhely
A teszt alanya a 4 GB RAM + 64GB tárhely változat.
A processzor az Allwinner H6163, amely négy magos. GPU: Mali-G31 MP2
AnTuTu pontszám
AnTuTu pontszáma 62 502 (a teszt pillanatában a legújabb verzióval).
3DMark pontszám
Sling Shot Extreme pontszám: 268
Geekbench pontszám
Geekbench pontszáma egy mag esetén: 103
Geekbench pontszáma egy mag esetén: 310
A belső tárhely sebessége
16GB méretű fájllal tesztelve a belső tárhely sebessége nem lesz világrekorder a 44MByte/mp írási és 42MByte/mp olvasási sebességgel.
Be és kimenetek
- HDMI 2
- microSD memóriakártya
- 2db USB 2
- AV
- LAN (100Mbit)
- wifi: 2.4G
USB elosztó gond nélkül használható, így akár lehet 10 USB bemenet is.
Az egyik oldala
És a másik
Támogatott formátumok
Miracast és hasonló vezetéknélküli képátvitelek támogatva.
Használható külső merevlemez, pendrive, microSD memóriakártya a hagyományos tartalom források közül.
A Google Play-ről lejátszók, képnézegetők beszerezhetők, egyéb más alkalmazások mellett.
Kipróbált adathordozók
- 128 GB microSD memóriakártya (eltávolítható adathordozóként)
- 250 GB külső SSD meghajtó
- 2 TB külső merevlemez
Wifi sebesség
Mivel 5G wifi nincs, így a wifi sebesség nem túl acélos, kb. 30Mbps. Szerencsére a Youtube és hasonló videó megosztók esetén ez még 4K felbontású videókhoz is elég. Viszont a helyi hálózaton való fájl mozgatás, 4K stream már eléggé gyötrelmes tud lenni.
A szoftverről
A rendszer alapját az Android 10 jelenti, így persze lehetőség van a Google Play használatára, alkalmazások telepítésére. Sőt, nem csak a Google Play használható, lásd lentebb.
Elég jól néz ki egyébként a felhasználói felület, nem az a tipikusan csempeszerűen kipakolt dolog.
A magyar nyelv természetesen beállítható (de néhány szöveg angol marad). 4K és Full HD felbontással is megfelelő a felhasználó felület.
Extra alkalmazás telepítők
Ha egy alkalmazás nem elérhető Google Play-ről, akkor az APKPure vagy az Aptoide alkalmazás telepítésével beszerezhetők, rajta keresztül telepítve. Alapesetben ezeket külön be kell szerezni, telepíteni, stb., de ez esetben erre nincs szükség, mert rendszer szinten integrálva, előtelepítve érkeznek és azt használjuk amelyiket akarjuk. Illetve ha egy alkalmazáshoz valamit, például frissítést kellene telepíteni, akkor ott is megkérdezi, hogy mivel szeretnénk telepíteni.
Ez egy igen jó megoldás, más gyártók is átvehetnék.
Használat média lejátszóként
Mint minden médialejátszó, úgy ez is 4K lejátszást ígér, amit teljesít is, offline és online is.
A lejátszáshoz használható pendrive, külső merevlemez, microSD memóriakártya, de arra figyelni kell, hogy az adott adathordozó kellő sebességű legyen.
A lejátszás közben amúgy stabil, sok órás 4K Youtube videó alatt sem volt egyetlen probléma sem volt.
Youtube esetén a gyári Youtube alkalmazás is lehetőséget ad 4K lejátszásra
Kodi a Play-ről beszerezhető és előtelepítve.
Lejátszás tesztek
A tesztek Kodi-val, SSD meghajtóról, USB-re kötve történtek.
Normál film, videó
37 Mb/s, 3840*1600, 23.976 fps, HEVC, HDR10, 47GB fájlméret
OK
Nem terhelte túl a processzort
Normál film, videó, nagyobb fájlméret
24fps, 4K, 63GB
OK
Magas bitráta
4K, 30 fps, 70 Mb/s, mp4
OK
Nagyon magas bitráta (a gyakorlatban nem igazán fordul elő)
4K, 120Mb/s, mkv, HEVC, HDR10
OK
Még magasabb bitráta
4K, 140Mb/s, mkv, HEVC, HDR10
OK
Extrém magas bitráta
4K, 200Mb/s, mkv, HEVC, HDR10
Meglepő, de még mindig élvezhető és a processzor is nagyon jól bírta.
4K, 60 fps
4K, 60fps, 60 Mb/s, mkv, HEVC, HDR10
OK
Online videók
Az online 4K videókkal (Youtube) nincs problémája, akár wifiről, akár vezetékről lejátszva.
Használat számítógépként
Az Android alapú médialejátszók lényegében számítógépek, hiszen pontosan ugyanazok a hardver elemek alkotják, mint a számítógépeket, így számítógépként is megállják a helyüket.
Értelemszerűen azért desktop PC teljesítményt nem érdemes várni ennyiért, de alap napi szintű dolgokra használható, mint például:
- Chrome
- Firefox
- Youtube
- Messenger
- Skype
- a Google táblázatkezelője, szövegszerkesztője, prezentáció készítője
- email kliensek, levelezők
- és mivel van böngésző, így lényegében minden használható, ami böngészőből amúgy használható
Vezetékes és vezeték nélkülivel is használható, azonban szükséges pár finomhangolás:
- ha még nem állítottad be, akkor állítsd be a nyelvet magyarra
- célszerű valamilyen alkalmazás váltó app beszerzése, pl. Swapps, SwipePad, stb.
- esetleg egy fájlkezelő, ha a gyári nem szimpatikus (pl. ES File Explorer, Total Commander)
- és persze szükség esetén Google Drive vagy bármi egyéb a Google Play-ről
Ami nem kifejezetten érintőkijelzőre készült, az jellemzően működik. Kivétel persze van, hiszen az alkalmazások tipikusan nem média lejátszón futtatott Android-ra készülnek, de jellemzően ami fontos az működik.
Egér, billentyűzet ilyenkor persze ajánlott, vezetékes is használható, illetve USB elosztóval is működik.
Az egér esetén a bal klikk a szokott módon működik, a jobb klikk viszont nem, az vissza gombként funkcionál. Az Android sajátosságai miatt pár kisebb problémával, kényelmetlenséggel számolni kell, de ettől még használható marad. Ha nincs billentyűzet, akkor a virtuális billentyűzet használható, ami a kijelzőn jelenik meg.
A magyar ékezetes betűk a fizikai billentyűzetek esetén alapból nem működnek, így akinek az fontos, annak valamilyen megoldást kell találnia.
Játékok
2D még OK, de 3D-ben inkább csak egyszerűbb, vagy nagyon jól skálázható játékokkal érdemes próbálkozni. Ami probléma, hogy sok játék érintéssel történő vezérlésre készült, de
- az egér / légegér /stb. kattintás érintésként megy át. Így az olyan játékok, amelyekben nem kell egyszerre, vagy nagyon rövid időn belül több ujjat használni, azok tökéletesen játszhatók
- ha van gamepad vagy egyéb kontroller támogatás, az szintén megoldást jelent (tipp: próbáld ki a Gamepad Games Links alkalmazást, listáz egy halom kontrollerrel játszható játékot)
- vagy ha esetleg van billentyűzet támogatás, akkor az is
- vagy az olyan tapintást emuláló alkalmazások is bevethetők, mint az Octopus – Gamepad, Mouse, Keyboard Keymapper
Horizon Go
Horizon Go telepíthető és használható, de egér vagy hasonló eszköz szükséges.
A képernyőkép készítése tiltott lejátszás közben, de működik a lejátszás is
HBO GO
Telepíthető, de nem működik.
TV GO
Telepíthető, de nem működik.
Netflix
A Netflix is működik, viszont nem 4K (bár az előfizetés az), inkább HD-nek tűnik olyan esetben is, aminél van 4K is. Play-ről nem telepíthető, de előtelepítve érkezik és a többi alkalmazás telepítővel frissíthető.
Még a kép a képben is működik
Twitch
A Twitch is jól működik Full HD, 60fps beállítással, de persze egér vagy hasonló szükséges.
Bluetooth
Bluetooth a jelek szerint nincs, de USB adapterrel egér, kontroller, stb. használható (hangszóró viszont nem),
Mobiltelefon, tablet kijelzőjének tükrözése
Többek között az előtelepített AirScreen alkalmazás használható ilyen célra. Az elindítása után lehetővé teszi a kijelző megosztást, amihez a megosztandó készülékben ki kell keresni a vezeték nélküli megjelenítő tételt a beállításban, ahol megjelenik, alapértelmezésben AS-MBOX[Cast] néven. Csak ki kell választani és ennyi, kb. elfogadható sebességgel működik.
Összegzés
A T95H médialejátszó előnyei:
- jól néz ki
- megfelelő a teljesítménye
- nagyon jól teljesít 4K lejátszás esetén
- 4GB RAM
- Netflix, Horizon Go, Twitch működik
- és szükség esetén mint számítógép is használható
- szuper a rendszere és nem csak Google Play, hanem Aptoide és APKPure is használható, gyárilag beépítve a rendszerbe
- olcsó
Viszont
- nincs 5G wifi, így a wifi sebessége kb. 30Mbps
- nincs USB3
- HBO GO, TV GO nem működik
- nincs bluetooth, de USB adapterrel egér, kontroller, stb. használható (hangszóró viszont nem)
Vásárlás (a teszt alanya) Vásárlás (többi változat)
Vásárlási útmutató