Az Android-ot rendszerként használó okosórák nagy előnye, hogy alkalmazások telepítése által nem kell megelégedni azzal, amit a gyártó ad és sokkal jobban testreszabhatók. Na és persze tipikusan önállóan is használhatók hívásokra is és van wifi, mobilinternet, zenelejátszás saját tárhelyről, GPS, használható bluetooth fülhallgató, stb. Hátrányuk az üzemidő, ami jellemzően 1, legfeljebb 2 nap. Vagyis ennyi volt, de ez a Kospet Prime megjelenésével már nem igaz, legalábbis a gyártó szerint. Mivel megérkezett a teszt példány, így ennek utánajárunk, most még csak egy “első tapasztalatok” formátumú teszttel, de érkezik a teljes is.
Webáruházak, itt kapható (bökj a gombra)
Vásárlási útmutatók
Külső megjelenés
A külsejét nagyrészt a Kospet Optimus Pro-tól örökölte, így szintén látványosabb megjelenésű okosóráról van szó, amelynek a szíja szilikon, az óraház pedig fém és kerámia felhasználásával készült. Vízálló, IP67 védettséggel és két fizikai gombja is van. Megfigyelhető az oldalán és az elején is a kamera. A súlya 84g és a legvastagabb pontján kb. 18mm vastag. Amúgy jól néz ki, csak vastag, de azzal sokat nem lehet kezdeni, hiszen egy okostelefonnal megegyező mennyiségű hardver van belül.
Gyártói kép
Szemből nézve
Nem kék, az csak a tükröződést illusztrálhatja
Amúgy tényleg tükröződik
Kijelző
A kijelző a szokásosnál nagyobb, 1.6″ méretű IPS érintőkijelző. Ez bár csak kb. +0.2″, azért a használat során érzékelhetően jobb.
Balra a Prime, jobbra a kisebb kijelzővel rendelkező Optimus Pro
Akkumulátor
A legfontosabb jellemzője a kivételesen nagy, 1260mAh kapacitású akkumulátor, ami elsőre is érzékelhetően jobban bírja az igénybevételt, mint például az Optimus Pro esetén (800mAh) – mindössze kb. 1-1.5% csökkenés 1 óra alatt (készenléti állapot, nagyon minimális használattal), ami azért elég jó.
Ami elsőre remek
Lényegében pont ugyanazok, mint az Optimus Pro esetén, hiszen a szoftver tökugyanaz.
Számítógéphez gond nélkül csatlakozik USB-n keresztül és fájlok átmásolhatók a belső tárhelyre (26GB van üresen). Ehhez a töltőjét kell a gépbe dugni.
Minden rommá konfigurálható, kezdve a kijelző bekapcsolva tartásának idejével.
Lehet használni bluetooth hangszórót, fülhallgatót, fejhallgatót, így nem kell az óra saját hangszóróját használni (ami azért zenéhez kevés).
SIM kártya tehető bele, a hívás és 4G működik (Vodafone).
Van GPS is, így telefon nem feltétlenül szükséges sport közben sem.
Google Play és a wifi is gond nélkül működik.
Bármely alkalmazás üzenetét ékezetekkel, emojikkal képes az órára továbbítani.
Van hang keresés és támogatja a magyar nyelvet. És mivel Android, így eleve magyar nyelvű az óra (leszámítva egyes, a gyártó által hozzáadott dolgot).
A beépített sport alkalmazás egy halom sportot támogat.
A hardver jellemzően megfelelő sebességgel képes működtetni az órát, idegesítő akadozások eddig nem jelentkeztek.
Az alapértelmezett menüje jobb, mint a szokásos lista menü és mindig felnagyítja azt az ikont, amelyet keresünk (átállítható lista stílusra).
Megjegyezendő
NFC-nek nincs nyoma. 🙁
Két működési mód van: normál, teljesítményre optimalizálás (ami vélhetőleg növeli a fogyasztást).
Az üzenetek bár jók, ékezet, stb. de azért a megvalósításuk nem éppen professzionális. Szerencsére van olyan megoldás, amellyel egészen durván jóvá tehető az üzenetek kezelése.
Zárolható mintával és arc azonosítással, amelynek azért kell némi fény, hogy működjön.
Folyamatos pulzusmérést nem tud, de pótolható.
Problémák
Hátránya a kis és kerek kijelzőből fakadó dolgok, pontosan ugyanúgy, mint az Optimus Pro esetén, de erre van megoldás, mert átváltható szögletes kijelzőre (a bekapcsoló gombot hosszan nyomva).
Így már nem lógnak ki a dolgok róla, viszont kisebb lesz a hasznos terület, de a nagyobb kijelző miatt használhatóbb.
AirDroid-dal (vagy bármely más hasonlóval) egyébként elég egyszerűen megoldható, hogy számítógépen lehessen használni az órát, távsegítséggel. Így a beállítások, alkalmazás telepítések nagy kijelzőn, egérrel, billentyűzettel elvégezhetők. 👌
Na és persze fájlok is vihetők át, vezeték nélkül.
Ez pedig a Vysor és ehhez még regisztráció sem szükséges
A hozzá tartozó mobil alkalmazás még mindig elég ócska, de szerencsére van sokkal jobb megoldás.
Webáruházak, itt kapható (bökj a gombra)
Vásárlási útmutatók