Kiderült mikor érkezik a Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötő és hogy miket tudhat

A jelek szerint igen közel van a Xiaomi Mi Band 5 okoskarkötő megjelenése, ami azt jelenti, hogy már a jövő hónapban bejelentésre kerülhet.

Egészen konkrétan június 11.-én kerülhet bejelentésre, legalábbis Kínában, amit a Xiaomi Mall jelentett be WeChat-en.

 

 

Több változást hoz magával a külsejét illetően, mint például a kijelző méretének növekedése 1.2″ méretre.

 

 

A töltő is megváltozik

 

Az újdonságok között van állítólag a véroxigénszint mérése, amely persze simán hihető, hiszen már minden fontos konkurens termék tudja, így meglehetősen kínos lenne, ha pont az egyik legnépszerűbb okoskarkötő ne tudná még 2020-ban sem. 5 új sport is várható.

Aztán lesz NFC, de az nem extra, viszont a nemzetközi változatban továbbra is kétséges a megjelenése, de egyes források szerint lesz.

Lesz továbbá mikrofonos változat, amely lehetőséget ad a hang utasítások kiadására, de csak Kínában. Viszont állítólag lesz Amazon Alexa támogatás is, de a nemzetközi változat csak szöveges formában fogad majd utasításokat.

Megjelenik a PAI, amely a Personal Activity Intelligence, egy számmal kifejezett érték, amely ha 100 felett van, akkor az jó, mert ez esetben kisebb az esély a szívvel kapcsolatos betegségekre és a diabéteszre. Illetve jó általános egészségi, fizikai állapotot jelez. A dolog mögött egyébként egy elég komoly, hosszú időn át tartó kutatás áll, 45 000 fő részvételével.

 

Sokat elárulnak az alkalmazás kódjában lévő szöveg részletek

Tesztaréna

Tesztaréna Szerző

Pontatlanságot találtál? Jelezheted - kapcsolat: info@tesztarena.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.