A Xiaomi Kínában bemutatta a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket, amelyek most a legmenőbbek hátlapi kijelzővel, saját alkalmazás készítési lehetőséggel, extra látványos átlátszó, piros különkiadással – és egyben a legerősebb androidos telefonok, még legalábbis egy ideig biztosan.
A két változat külsőre és kamerákban közel áll egymáshoz, belül azonban nem ugyanazt a processzort, hűtést, rezgőmotort és akkumulátort használják. A Pro a kisebb, valamivel kedvezőbb árú csúcstelefon, a Pro Max pedig a teljesítményre és az üzemidőre helyezi a hangsúlyt.
Ez most már nem csak a kínai vásárlóknak érdekes, mert a Xiaomi a sorozat globális megjelenését már megerősítette.
Vékonyabb keret, lekerekítettebb kialakítás
Mindkét telefon előlapján 0.99 mm széles, minden oldalon azonos vastagságú káva fut. Ehhez a Xiaomi saját kijelzőcsomagolási eljárást fejlesztett, amellyel kisebb helyen elférnek a panel szélein futó csatlakozások és vezérlőáramkörök.
A középső keret sarkait az előző generációhoz képest erősebben lekerekítették, ezért a készülék kevésbé szögletesen simulhat a tenyérbe. A hátlapi kijelző sík felületbe került, és ezt is egyenletesen vékony keret veszi körül.
Akár 4000 nites kijelző, oldalról elrejtett tartalommal
A Xiaomi 18 Pro 6.4″-os M11 OLED kijelzőt kapott. Az M11 megnevezés az OLED képpontok fényét előállító szerves anyagok új generációját jelenti. Ez nem egy külön kijelzőtípus, hanem olyan anyagkeverék, amelytől nagyobb fényerőt és kedvezőbb fogyasztást vár a Xiaomi.
A panel teljes RGB alpixel elrendezést használ, vagyis minden képponthoz külön piros, zöld és kék alpixel tartozik. Ennek főként az apró betűk és finom részletek megjelenítésénél lehet előnye a megosztott alpixeles OLED kijelzőkhöz képest.
A Xiaomi 4000 nites csúcsfényerőt ígér. Ez a rövid ideig, a kijelző kisebb területén elérhető HDR csúcsérték, nem pedig a teljes képernyő tartós fényereje.
A Pro Max szintén M11 alapú panelt használ, de már 6.9″ méretben és megkapta az 1–120 Hz közötti LTPO frissítést is. Az LTPO technológia lehetővé teszi, hogy állóképnél 1 Hz-re csökkenjen, görgetésnél vagy játék közben pedig 120 Hz-re emelkedjen a frissítés. Így a folyamatosan magas képfrissítésnél kisebb lehet a fogyasztás.
A Pro Max a BT.2020 színtér kezelését is támogatja. Ez egy kifejezetten széles, főként HDR és Ultra HD tartalmakhoz létrehozott színszabvány. A támogatás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a panel a teljes BT.2020 színteret lefedi, de képes az ilyen formátumban tárolt tartalmak megfelelő feldolgozására.
Mindkét készülék hardveres betekintésvédelmet kapott.
Alkalmazásonként beállítható, hogy oldalról nézve mely tartalmak sötétedjenek el. A rendszer az értesítéseket, lebegő ablakokat és a többfeladatos nézet egyes részeit is képes elrejteni, ezért nem kell a teljes kijelzőt olvashatatlanná tenni. 
A funkció az extra oldalsó AI gombhoz is hozzárendelhető.
A Pro Max külön processzort és hűtést kapott
A Xiaomi 18 Pro a 2 nm-es Snapdragon 8 Elite Gen 6 chipet használja, legfeljebb 5 GHz-es CPU-órajellel. A Qualcomm 35%-kal gyorsabb grafikus vezérlőt és 40%-kal alacsonyabb GPU fogyasztást ígér az előző generációhoz képest.
Az NPU, vagyis a mesterséges intelligenciához használt számításokat gyorsító egység következtetési teljesítménye a közlés szerint 80%-kal nőtt. Ez elsősorban a telefonon helyben futó képfeldolgozásnál, szövegalkotásnál és más AI feladatoknál számíthat.
A Xiaomi 18 Pro Maxban a Snapdragon 8 Elite Gen 6 Super Edition dolgozik. Ehhez új GPU és NPU, valamint OFFSET PoP tokozás tartozik. Utóbbi a processzor és a hozzá kapcsolódó memória elrendezését módosítja, hogy több hely maradjon a hő elvezetésére. A gyakorlati eredmény elvileg hosszabb ideig fenntartható teljesítmény lehet, de ezt majd független méréseknek kell igazolniuk.
A Pro Max egy új, zárt folyadékos hűtőkört is kapott, amelynek feladata a processzor által termelt hő gyorsabb szétterítése. Ez nem ventilátoros hűtés, hanem a telefon belsejében működő passzív rendszer. A Xiaomi szerint a készülék egy nagy terhelésű játékot egy órán keresztül képes maximális képkockasebességgel futtatni.
A két telefon rezgőmotorja sem azonos. A Pro 7514-es lineáris motorjánál 75%-kal, a Pro Max nagyobb, 0916C egységénél 112%-kal erősebb pillanatnyi rezgést ígérnek. A Pro Max ezenfelül három hangszórót kapott.
Mindkét telefonban két 200 MP-es kamera van
A Leica kamerarendszer mindkét készüléknél két 200 MP-es és egy 50 MP-es kamerából áll.
A Xiaomi 18 Pro főkamerája 1/1.28″-os Light Hunter 960 érzékelőt használ. A nagyobb szenzorfelület több fény befogadását teszi lehetővé, ami főként gyenge fényben és nagy kontrasztú jeleneteknél lehet hasznos.
A második 200 MP-es kamera Samsung HP5 érzékelőre épül. Az 1/1.56″-os szenzor elé 75 mm-es ekvivalens gyújtótávolságú telefotó objektív került, amely 12 cm-ről is képes fókuszálni. Így nemcsak távoli témákhoz, hanem közeli részletfotókhoz is használható. A harmadik kamera egy 50 MP-es, OV51D érzékelős ultraszéles egység.
A Pro Max szintén 1/1.28″-os, 200 MP-es főkamerát kapott. A második 200 MP-es kamera periszkópos felépítésű, vagyis az objektív lencséi nem közvetlenül a hátlap mögött, hanem oldalirányban helyezkednek el a telefon belsejében. Ezzel hosszabb optikai út alakítható ki anélkül, hogy a kamerarész aránytalanul vastag lenne. Az 1/1.56″-os érzékelő 12 cm-es legkisebb fókusztávolságot kínál.
A Legendary Moment nevű képfeldolgozás megőrzi az érzékelő nyers, vagyis még nem élesített és színezett RAW adatait. Ezekből három klasszikus fényképezőgépes megjelenés közül választva készíti el a végleges képet. Az AI fényképezési segéd felismeri a helyszínt, nézőpontot és kompozíciót ajánl, szűrőt választ, valamint a pózoláshoz is adhat útmutatást. Egyes funkciókhoz felhőalapú feldolgozás szükséges.
A hátsó kijelző már alkalmazásokat is kezel
A másodlagos hátlapi kijelző nemcsak óraként vagy szelfi kijelzőként használható. Dinamikus értesítések, információs sávok, gyorskapcsolók és minijátékok is megjelenhetnek rajta. A Xiaomi több mint száz alkalmazáskártyát készített hozzá.
Az AI egy fényképből a telefon tokjához illeszkedő egyedi hátteret generálhat. A rendszer felismeri a háziállatokat, különböző kulturális tárgyakat és klasszikus szereplőket is megjeleníthet, valamint mesterségesen létrehozott közös kép készítésére is használható.
A Xiaomi közlése szerint az előző generáció hátsó kijelzőjét naponta 3.97 millióan használták. A hozzá tartozó asszisztenst havonta 138 milliószor nyitották meg, a háttereket pedig 497 millió alkalommal adták hozzá. Ezekre a használati adatokra hivatkozva bővítette a vállalat a hátsó panel funkcióit.
Sőt, a hátlapi kijelző ezúttal jóval többet tud annál, hogy képet vagy néhány egyszerű információt jelenítsen meg. Az új „versatile back screen” AI segítségével létrehozott alkalmazásokat is támogat, és kisebb eszközök közvetlenül ezen a kijelzőn használhatók.
Ilyen lehet a főzési időzítő, a folyadékbevitel követése, a Pomodoro időzítő, az angol szókártya vagy a receptajánló.
7000 és 8500 mAh-s akkumulátor
A Xiaomi 18 Pro 7000 mAh-s Jinshajiang akkumulátort kapott. Az anód 32%-os szilíciumtartalma nagyobb energiasűrűséget tesz lehetővé, vagyis azonos belső helyen nagyobb kapacitás érhető el a hagyományos grafitalapú megoldásokhoz képest.
A Pro Max akkumulátora 8500 mAh kapacitású. Ez 1500 mAh különbség a két telefon között, így várhatóan nemcsak a nagyobb kijelző többletfogyasztását ellensúlyozza, hanem hosszabb üzemidőt is adhat.
Mindkettő 100 W-tal tölthető vezeték, míg vezeték nélkül 50-nel. A vezetékes töltés esetén az univerzális PPS töltés esetén is lehetséges 100 W, így bármilyen adapter, vagy power bank töltheti őket gyorsan.
UWB
Mindkét készülék támogatja az UWB-t. Ez egy rövid hatótávú, nagy pontosságú vezeték nélküli kapcsolat, amely például digitális autókulcsnál vagy közeli eszközök helyének meghatározásánál használható.
Rendszer
A telefonokon Android 17 és HyperOS 4 fut a Xiaomi MiMo technológiájára épülő Super XiaoAI 2.0 asszisztenssel. Az AI összetettebb feladatokat hajthat végre, információkat jegyezhet meg, valamint Xiaomi tablettel és számítógéppel együttműködve is feldolgozhatja a telefon adatait.
Ennyibe kerül a Xiaomi 18 Pro és Pro Max
Az alábbi összegek közvetlen átváltások, nem várható magyar fogyasztói árak.
- Xiaomi 18 Pro: a 12/256 GB-os alapkiadás 5999 jüan, vagyis kb. 282 000 Ft. A legdrágább, 16 GB/1 TB-os változat 8999 jüan, 423 000 Ft.
- Xiaomi 18 Pro Max: a 12/256 GB-os alapkiadás 6999 jüan, vagyis kb. 329 000 Ft. A 16 GB/1 TB-os csúcsváltozat 9999 jüan, 470 000 Ft.
Az előző Xiaomi 17 Pro 4999 jüanról, a 17 Pro Max pedig 5999 jüanról indult, tehát az alapár mindkét esetben 1000 jüannal emelkedett. A Pro Maxnál ráadásul romlott az alapkiadás tárhelye: az előd 5999 jüanért 12/512 GB-ot adott, az új készülék 6999 jüanos változata már csak 256 GB-os.
A különkiadás piros borítása mikrométeres fóliával kelt háromdimenziós, átlátszó hatást, valódi átlátszó hátlap azonban nincs. A csomaghoz piros töltő, kábel és doboz tartozik.
A telefonok jelenleg kizárólag Kínában kaphatók. A Xiaomi a sorozat 2026 vége előtti globális megjelenését már megerősítette, európai vagy magyar dátumot, felszereltséget és árat azonban még nem közölt.










