Bár vannak, akik kisebb vagyonokat, vagy súlyos százezreket költenek TV-re és arra, hogy jó legyen a hangja, azért nem ez a jellemző.
Még TV-t lehet is olyat olcsón, ami igazából simán ellátja a feladatát, élvezhető a kép, nem túl kicsi, de ezeknél a hang eléggé szörnyű tud lenni. Nyilván ezen lehet segíteni sok tíz meg százezrekért, de aki eleve a TV esetén nem a drága kategóriában gondolkodik, az a hangra sem költ ennyit.
Ilyenkor jönnek a soundbarok, amelyek között az ULTIMEA Solo B30 Pro ár/érték bajnok – most meg főleg, mert megint olcsó. Teszt, kedvezmény kupon és vásárlás kicsit lentebb.
Annak ellenére, hogy ez egy kompaktabb soundbar, drasztikusan jobb a hangja az átlagos, kb. százezres teszt TV-nél, nagy minőségi ugrást jelent a minimális ára ellenére is. Van súlya a hangnak, van mély, és a magas hangok is egész jól szólnak.
De egyébként simán jó számítógéphez, a monitor előtt elfér és laptoppal is jó párosítás, mint egy kompakt, de erőteljes hangcucc.
Vagy éppen telefonnal is használható, mert van bluetooth, sőt, a mobil appal a hangzása tetszés szerint módosítható, ami lehet pár előre elkészített és teljesen saját is.
A bemenetek között szabadon lehet váltogatni, nem kell kihúzni, tehát ha például tévére van kötve, akkor is át lehet váltani telefonra. A teljes teszt itt található (refurbished változat, vagyis nem teljesen új és lehetnek rajta használati nyomok, de az enyémen nem igazán látszott semmi sem).
Vámmentesen érkezik ingyen szállítással és kuponnal most rendkívül olcsó, csak 13 000 Ft (limitált ideig használható): BG0411a9




