A Samsung elég erős a frissítésekben, de az Android 15 már 2024 szeptember óta elérhető és még semmi híre Samsung Galaxy S24 telefonokon (meg amúgy sok más Samsung készüléken sem).
Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy az S24 széria már december eleje óta folyamatosan teszteli a béta verziókat és a One UI 7 Beta 6 lehet az utolsó béta frissítés a 2024-es csúcskategóriás modellek számára, ezt követően pedig érkezhet a stabil verzió.

És a Samsung nemrég kiadta a hatodik One UI 7 bétát az S24 szériára, szóval most úgy tűnik, hogy a vállalat lezárhatja a tesztelési időszakot, mivel a stabil frissítés már a küszöbön áll.
Korábban arról számoltak be, hogy a Galaxy S24 sorozat összesen hat béta verziót kap, mielőtt a stabil frissítés megérkezne – és pontosan ez is történt, eddig minden a várakozások szerint alakult.
Ezért nagyon valószínű, hogy a Samsung Galaxy S24 sorozat következő szoftverfrissítése már a stabil One UI 7 verzió lesz.
Emellett a hírek szerint szinte biztosra vehető, hogy a következő frissítés, amely egyben elhozza a stabil One UI 7, az várhatóan április 7-én érkezik.
A Samsung eközben kiadott egy részletes One UI 7 ütemtervet Európa számára, amely országonkénti stabil frissítési menetrendet is tartalmaz. Ennek megfelelően az S24 sorozat, valamint a Galaxy Z Fold 6 és Flip 6 április 7-én kapja meg a frissítést, amelyet fokozatosan további Galaxy eszközökre is kiterjesztenek a következő hetek során.

