Tuya okosotthon alapú hő és páratartalom mérő érkezett és nem csak alkalmazással, de önmagában is használható, hiszen kijelzője is van. Sőt, rögtön három kijelző változattal is megvehető, általában 6600 Ft-ért.
Hogyan vásárolj a Banggood webáruházban? Kattints ide a teljes leírásért!
Ébresztőóra formátumú dologról van szó, aminek érdekessége az, hogy háromféle kijelző tartalommal is elérhető.
Ez a legrészletesebb
A három együtt
A hőmérsékletet, párát mindhárom mutatja, de van amelyik az időt, dátumot is.
Tuya okosotthon alapú, így nem csak mutatja, de tárolja is a mért értékeket.
És persze felhasználható automatizációra, képes más eszközökkel, készülékekkel kommunikálni. Tehát például ha lecsökken a páratartalom, akkor kapcsolja be a párásítót, stb. Plusz hangvezérlés is van (Alexa, Google Assistant), például megkérdezhető az aktuális hőmérséklet.
Tuya alapú
Magyarországon még viszonylag gyerekcipőben jár az okosotthon, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a lehetőségeink már most is végtelenek, ha okosotthonról van szó. Ez az olyan vállalatoknak köszönhető, mint a Tuya, amely mára az egyik legjelentősebb ilyen jellegű céget jelenti.
A Tuya komplett megoldást kínál azoknak, akik valamilyen okosotthon, vagy IoT (Internet of Things, “dolgok internetje”) terméket szeretnének piacra dobni.
A Tuya platformhoz immáron több százezer termék tartozik, sok száz termék kategóriát lefedve. Nincs egy otthonnak olyan szeglete, ahol ne lehetne valamilyen Tuya terméket használni.
Ezen a képen összesen 3 gyártótól származó termék látható, de ellenére a különböző gyártóknak, a Tuya alkalmazás által képesek egymással kommunikálni.
Hogyan vásárolj a Banggood webáruházban? Kattints ide a teljes leírásért!