Mi lesz veled Huawei? Összefoglaló a Huawei amerikai tiltásáról

Mint ismeretes, pár napja a Huawei komoly csapást szenvedett el: az Egyesült Államok kormánya teljes tiltást rendelt el, vagyis egyetlen amerikai cég sem folytathat kereskedelmet a Huawei-jel és nem tarthat fent partneri kapcsolatot a kínai céggel.

Frissítés: a helyzet azóta odáig fajult, hogy leállhat a Huawei telefon gyártása. Részletek lentebb.

Dióhéjban ami eddig történt (részletek a linkeken)

Nem most kezdődött

A dolog persze nem egyik napról a másikra történt – kezdődött a “kémkedési” váddal az Egyesült Államok részéről, a Huawei pénzügyi vezetőjének, Meng Wanzhou-nak a  letartóztatásával, majd folytatódott a Huawei eszközök kitiltásával az amerikai hivatalokból és a Huawei 5G eszközeinek kitiltásával.

A dolog végül a jelenlegi teljes tiltással végződött, amely értelmében senki, semmilyen formában nem tarthat fenn sem kereskedelmi, sem partneri kapcsolatot a kínai céggel.

Mi állhat a háttérben?

Az Egyesült Államok lényegében mindig arra hivatkozott, hogy a Huawei eszközei biztonsági fenyegetést jelentenek, amelybe persze nem feltétlenül és nem csak a telefonok tartoznak, hiszen a Huawei számos más területen jelen van (távközlés, kommunikációs technológiák, stb.), például a jelenleg nagyon aktuális 5G mobil hálózatok kiépítésénél.

Még nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy bármilyen kockázatot jelentenének a Huawei eszközei, de azt nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan kínai cégről van szó, amely a megfigyelésben élen járó kínai kormánynak kénytelen lehet engedelmeskedni – pont úgy ahogy teszi most a Google, az Intel és számos más amerikai cég, az amerikai kormány rendelkezésére. Ez különösen nagy rizikó faktor az olyan dolgok esetén, mint például az 5G hálózatok, de rápillantva például a routerre TP-Link, D-Link, Tenda, stb. feliratot látva szintén kínai eszközről van szó, amelyben egy hátsó kapu teljes hozzáférést ad az átfolyó adatforgalomhoz.

A másik ok lehet a kínai technológiák térnyerése, amelyet az Egyesült Államok megpróbálhat lassítani, visszaszorítani, megőrizve a technológiai fölényt. Ne felejtsük el, hogy számos alapvető technológia, alkatrész, szoftver amerikai cégek birtokában van: Intel, Broadcom, Qualcomm, Windows, Android, stb.

Vagyis sokkal többről lehet szó, mint pusztán a Huawei bannolása, ez inkább csak az első lépés lehet.

Kína válasza

Hogy mi lesz Kína válasza, azt még nem tudni, de talán ez már nem marad válasz nélkül. Hatással lehet a kínai-amerikai kereskedelmi viszonyra, akár egy hasonló tiltás formájában, hiszen a kínai kormány sem ostoba, eddig is sejthették az Egyesült Államok szándékait, most pedig nyilvánvaló vált.

De az sem kizárt, hogy Kína nem különösebben foglalkozik az üggyel, hiszen a saját országuk ellátása egyelőre tökéletesen megoldott más gyártók, mint például a telefonok terén a Xiaomi által (aki eleve nem is használja például a Google szolgáltatásait Kínán belül – amit egyébként sem tehet, hiszen a Google betiltásra került Kínában).

Mit tehet a Huawei?

A Huawei-t annyira váratlanul nem érte a dolog, hiszen már eddig is számos támadás elszenvedője volt az Egyesült Államok részéről és készült is hasonlóra.

Mobil processzor terén nincs annyira nagy baj, hiszen a cég használhatja a saját, Kirin processzorát.

Az Android elvesztése viszont komoly probléma, hiszen bár az AOSP (Android Open Source Project) szó szerint bárki által használható, azonban a Google szolgáltatásai, alkalmazásai már nem. Ebbe beletartoznak az olyan alapvető dolgok, mint a Play, Gmail, stb. Emiatt a cég már egy ideje fejleszti a saját rendszerét, hogy szükség esetén bevethesse. Az más kérdés, hogy egy új rendszert nagyon nehéz lesz eladni még a Huawei-nek is.

De ez csak a felszín, hiszen egy telefon vagy bármi más nem csak egy processzor meg egy rendszer, seregnyi más alkatrészt tartalmaz, amelyek közül sok származhat amerikai cégektől és amelyekre még nincs házon belüli alternatívája. Vagyis a dolog jóval messzebbre mutat annál, hogy esetleg nem lesz több Android-os Huawei telefon.

Mi lesz a Huawei-jel?

Temetni egyáltalán nem kell a céget, hiszen bár a többség a telefonokról ismeri, azért seregnyi más területen is jelen van – persze ott is jelentkezhetnek zavarok az alkatrészhiánynak köszönhetően.

admin

admin Szerző

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.