A Samsung a hét elején elindította a régóta várt Android 15 alapú One UI 7 frissítés kiadását, elsőként Dél-Koreában és eddig csak néhány, szűken kijelölt piacon vált elérhetővé, de ez most megváltozott.
A vállalat ugyanis megkezdte a One UI 7 frissítés terjesztését Európában és Magyarországon is, kezdve a Galaxy S24 szériával és a frissítés mától a legtöbb piacon megjelenik.
Nem minden One UI 7-re jogosult eszköz kapja meg a frissítést már ma. Egyelőre csak a Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra modellekre küldik ki, de a Galaxy Z Flip 6 és a Galaxy Z Fold 6 is várhatóan még ma megkapja. Az összes többi jogosult készülékre a következő napokban érkezik majd meg a frissítés.
A Samsungnál egyáltalán nem szokatlan, hogy a friss firmware verziót először az előző év csúcskategóriás modelljei kapják meg. Ezt már korábban is láthattuk, így ez most sem meglepetés, sokkal inkább pontosan az, amire számítani lehetett.
A One UI 7 számos jelentős fejlesztést hoz a Samsung egyedi felületén (részletek itt). Merész dizájnfrissítésen esett át, amely még több testreszabási lehetőséget kínál, új widgeteket ad, bevezeti a dinamikus Now Bar funkciót és sok mást. Rengeteg új mesterséges intelligencián alapuló funkció is érkezik, amelyek tovább javítják a felhasználói élményt.
Mindez, és még több is, hamarosan elérhető lesz, mivel a szélesebb körű kiadás mától kezdetét vette. Érdemes türelemmel várni – az értesítés a frissítésről hamarosan megérkezik a készülékre.


