Az OPPO hivatalosan bemutatta az OPPO Watch X3 okosórát és gyorsan el is terjedt egy téves információ arról, hogy képes vércukorszint mérésre (amit még olyan gyártók, mint az Apple, vagy a Samsung sem tudott megoldani).
Az egyik legfontosabb újdonság valódi újdonság az úgynevezett „integrált titán” kialakítás. A Watch X3 egyetlen tömbből készült TC4 titán vázzal rendelkezik, nem pedig egy hibrid szerkezettel.
Ez azt jelenti, hogy a szerkezeti váz egy darab titánból van kialakítva, nem pedig fém és belső műanyag vagy kompozit rétegek kombinációjából.
Ez nem apró változás, mert a titán megmunkálása nehezebb, mint az alumíniumé vagy az acélé, így a teljes unibody kialakítás egy összetettebb gyártási folyamatot jelent. Az eredmény egy olyan óra, amely 16%-kal könnyebb és 6.4%-kal vékonyabb az elődjénél, annak ellenére, hogy erősebb anyagot használ.
A ház átmérője 47.4 mm, vastagsága 11.0 mm, tömege 43 gramm. A dizájn egy 12 oldalas lünettát is kapott, ami kissé szögletesebb megjelenést ad. Érdekesség, hogy a Gravity Black változat teljesen kör alakú kinézetet tart meg, így eltér a többi verziótól.
A strapabíróság továbbra is erős pont. Az óra IP68, IP69, 5ATM minősítésekkel és MIL-STD-810H tanúsítvánnyal rendelkezik. A kijelzőt zafírüveg védi, amely bizonyos körülmények között, például erős napsütésben végzett kültéri edzésnél akár 3000 nites fényerőt is elér.
Az OPPO a szíjrendszert is átdolgozta. Az új kialakítás szegmentált elemeket használ fém csatlakozókkal, ami nagyobb rugalmasságot és jobb szellőzést ad. Apró részlet, de hosszabb viselésnél érezhetően kényelmesebb lehet.
A Watch X3 támogatja a szabványos 22 mm-es szíjakat, ami több külső opciót tesz lehetővé. Ugyanakkor a rögzítés megváltozott, így a korábbi OPPO vagy OnePlus modellek szíjai nem kompatibilisek ezzel a generációval.
A legjelentősebb újdonság az egészség funkciók között a folyamatos vércukorszint figyelés, amelyet a legtöbb oldal úgy közölt le, hogy az óra valós idejű adatokat tud megjeleníteni, és jelzi a szokatlan mintákat.
Azonban ez csak részben igaz, mert egy fontos részlet kimaradt, ami egyébként a gyártó kínai oldalán ott van:
“Vércukorszint CGM eszköz integrációja: Vércukorszint CGM integráció, valós idejű adatmegtekintés egy dedikált vércukorszint mérő tárcsán keresztül, valamint rendellenes vércukorszint-értesítések.”
A CGM (Continuous Glucose Monitoring – folyamatos szöveti glükózmonitorozás) egy hordható eszköz, amely a has vagy a kar bőralatti zsírszövetébe helyezett apró szenzorral, a sejtközötti folyadékból 5 percenként méri a cukorszintet.
Valós idejű adatokat küld okostelefonra, vagy okosórára és riaszt a magas/alacsony értékeknél, így segíti az 1-es és 2-es típusú cukorbetegek kezelését.
Tehát nem arról van szó, hogy az óra képes vércukorszint mérésére önmagában.
Ettől függetlenül egyébként erős a szenzorkészlet és a Watch X3 rendelkezik EKG-val, érrendszeri állapot elemzéssel, pulzusméréssel, SpO2 méréssel, alvásfigyeléssel apnoe felismeréssel és csuklóhőmérséklet méréssel, valamint (számított) vérnyomás követést és magas vérnyomás kockázatbecslést is kínál.
A motorháztető alatt az OPPO megtartotta a kétchipes architektúrát. Az alacsony fogyasztású BES2800 chip kezeli a háttérfeladatokat, míg a Snapdragon W sorozatú processzor a komolyabb terhelést.
Az OPPO megerősítette, hogy nem a legújabb csúcskategóriás „Elite” változatról van szó, a pontos verzió viszont nem ismert. Az óra 2 GB RAM-mal és 32 GB tárhellyel érkezik.
A sportkövetés továbbra is részletes. Több mint 100 sportmód érhető el, olyan mutatókkal mint a VO2 Max, laktátküszöb, regenerációs idő és aerob edzéshatás. Kétfrekvenciás GPS is van L1 és L5 támogatással, valamint BeiDou, Galileo és GLONASS rendszerekkel.
A vékonyabb kialakítás ellenére az akkumulátor kapacitása a megszokott szinten maradt. Az üzemidő intenzív használat mellett akár 3 nap, átlagos használattal körülbelül 5 nap, energiatakarékos módban pedig akár 16 nap is lehet.
A töltés mágneses érintkezőkkel történik, a teljes feltöltés körülbelül 75 percet vesz igénybe. Egy rövid, 10 perces töltés nagyjából egy nap használatot ad.
A kapcsolatok között bluetooth 5.2, kétfrekvenciás wifi és NFC található. A kínai verzió önálló eSIM támogatást kap, a globális elérhetőség egyelőre nem ismert. Az OPPO korábban korlátozta az eSIM használatát Kínán kívül.
A Watch X3 Global Star Orange, Gravity Black és Infinite Titanium színekben érhető el. Az ára 2600 jüanos (126 000 Ft) kezdőárral.








