Az amerikai kereskedelmi minisztérium azt fontolgatja, hogy betiltja a TP-Link routereket, és a The Washington Post szerint ezt több amerikai kormányzati ügynökség is támogatja.
A lapnak több, a belső egyeztetéseket ismerő forrás nyilatkozott névtelenül, köztük egy volt magas rangú védelmi minisztériumi tisztviselő is.
A döntést megelőzően a nyáron több hónapon át tartó egyeztetés zajlott a belbiztonsági, az igazságügyi és a védelmi minisztérium részvételével. A TP-Link elleni vizsgálatok már legalább tavaly óta folynak nemzetbiztonsági aggályok miatt.
A tiltás egyik fő oka az a félelem, hogy a TP-Linknek továbbra is van köze Kínához, annak ellenére, hogy 2022-ben hivatalosan különvált a kínai TP-Link Technologies-tól, és önálló céggé alakult. A TP-Link egyik szóvivője tagadta a kínai kapcsolatokat, és azt mondta, hogy „a TP-Link elleni bármilyen lépés nem Kínát érintené hátrányosan, hanem egy amerikai céget sújtana”.
Amerikai tisztviselők viszont a The Washington Postnak arról beszéltek, hogy aggasztónak tartják: a kínai törvények alapján a TP-Link köteles együttműködni a kínai hírszerzéssel, és akár arra is kényszeríthetik, hogy rosszindulatú szoftverfrissítéseket küldjön az eszközeire. Az amerikai TP-Link Systems ezzel szemben azt állítja, hogy a cég „nem áll a kínai hírszerzés irányítása alatt”.
A TP-Link routerek az Egyesült Államokban a legnépszerűbbek közé tartoznak, a cég szerint az amerikai piacon 36 százalékos részesedéssel bírnak. Ugyanakkor Rob Joyce, az amerikai kiberbiztonsági hivatal korábbi vezetője az év elején azt mondta a kongresszusnak, hogy a TP-Link piaci részesedése inkább 60 százalék körül lehet, részben azért, mert az eszközeiket a gyártási költség alatti áron kínálják, hogy kiszorítsák a versenytársakat.
Bár a tárgyalásokban ma történt némi előrelépés, a The Washington Post egyik forrása szerint a TP-Link elleni tiltás továbbra is ott van az amerikai kormány kezében mint alkupozíció.


