Az amerikai–kínai technológiai háborúnak voltak már áldozatai és ez bármely kínai gyártót érinthet, amivel tisztában van a Xiaomi és a függetlenség amúgy is fontos, ezért a legalapvetőbb elemeket is próbál minél kisebb mástól való függőséggel előállítani és ilyenek a mobil chipek is.
A Xiaomi nem ismeretlen szereplő a mobil chipek piacán, de az XRING processzor lesz az első igazán jelentős, amely egy eszköz központi chipje lesz, így közvetlen versenytársa a MediaTek és Qualcomm chipeknek.
Bár azt hozzá kell tenni, hogy ez a processzor MediaTek alapokra épül, de a Xiaomi testreszabta, hogy jobb teljesítményt és energiahatékonyságot biztosítson. Architektúrája hatékonyabb, mint a Xiaomi 15 Pro esetében, emellett támogatja a legújabb gaming- és AI-technológiákat is.
Ez az új chip a A Xiaomi 15S Pro telefonnal jelenik meg és a Xiaomi ezzel a készülékkel ünnepli 15 éves fennállását. Ennek a flagship telefonnak a célja, hogy bemutassa a vállalat technológiai fejlődését és az új processzor fontos mérföldkövet jelent a jövőbeli Xiaomi eszközök számára is.
A Xiaomi 15S Pro kizárólag Kínában lesz elérhető. Korábban a márka hasonló stratégiát alkalmazott a Mi 5C esetében is, amely az első saját fejlesztésű processzort, a Surge S1-et tartalmazta, és kizárólag a kínai piacra készült.


