Úgy tűnik, hogy a Xiaomi idén feléleszthet egy régi hagyományt. A vállalat egy ideje nem tartott karácsony utáni nagy bemutatót, de most újra erre készülhet.
Egyre több jel utal arra, hogy a Xiaomi 17 Ultra közvetlenül az ünnepek környékén érkezik és ez az időzítés ismerős lehet azoknak, akik emlékeznek a Xiaomi 12 korszakára.
A hét elején újra felbukkantak a szokásos kínai informátorok bejegyzései és az egyik szerint a 17 Ultra továbbra is decemberi premierre készül, míg egy másik forrás még pontosabb időszakot jelölt meg, a hónap negyedik hetét.
A most emlegetett dátumok december 22, vagy 23, illetve december 27, vagy 28. Az utóbbi különösen érdekes, mert a Xiaomi 12 és a 12 Pro is december 28-án mutatkozott be 2021-ben. Ha valóban ezt a napot választják újra, akkor szinte napra pontosan négy évvel később térnének vissza ehhez az időponthoz.
A nemzetközi premierre viszont még nem érdemes számítani, mert a szokásoknak megfelelően először Kínában mutatkozik be az új csúcsmodell, a globális megjelenés pedig valószínűleg jövő év elejére csúszik. Jelenleg a Xiaomi inkább a meglepően korán érkező POCO F8 sorozatra összpontosít.
Ami igazán felkeltette az érdeklődést, az a 17 Ultra állítólagos kameraszettje. Több forrás is azt állítja, hogy ez lehet a 2025-ös év legmerészebb okostelefonos kamerarendszere.
A fő szenzor az OmniVision OVX10500U óriási, 1″ méretű egysége lehet, amely mellé a Samsung ISOCELL JN5 és HPE telefotó modulok, valamint egy újabb JN5 kerül a széles látószög mellé. Papíron ez egy rendkívül erős összeállítás, pontosan az a fajta konfiguráció, amellyel a Xiaomi minden évben megpróbál az élmezőnybe kerülni.
Ha a Xiaomi jól hangolja össze ezeket a szenzorokat, a 17 Ultra könnyedén a 2025 egyik legerősebb kamerás csúcskészüléke lehet, és akár 2026 elejéig is az élvonalban maradhat.


