Közel a várhatólag szeptember 24.-ei megjelenés, így nem meglepő módon egyre több információ szivárog ki és szóbeszéd terjed, amely alapján egy olyan telefon képe rajzolódik ki, amilyen még nem volt (azért nagy tétben fogadni nem érdemes arra, hogy 100%-ig megbízható infókról van szó).
Külső megjelenés
Sajnos a külseje ismeretlen, csak találgatások vannak, mint az alábbi is, amely egy popup kamerás koncepció.
Frissítés: nemrég érkezett a hír, amely arra enged következtetni, hogy nem lesz sem notch, sem lyukas kijelző, a kijelzőt védő üveg teljesen egységes, semmi nem töri meg.
Vagyis a popup kamera akár igaz is lehet
Egy másik
Hardver
Egyes értesülések szerint maximum 12GB RAM lehet benne a Snapdragon 855+ társaságában, amelyek közül utóbbi az erősebben valószínű és (el)várt. De a tárhely sem lesz gyenge, hiszen akár 1TB belső tárhelye is lehet!
5G képes lesz egyébként (na nem mintha ma még annyira kihasználható lenne, de nyilván ez a jövő).
Kijelző
A hírek szerint 90Hz képfrissítéssel rendelkezik majd és persze a kijelző körüli készülékház (aka. káva) minimális lesz.
Elképzelhető, hogy hasonló kijelzővel (“waterfall”) érkezik, mint a mostanság megjelenő Vivo NEX 3, amely már nem szimplán lekerített, hanem “letört” a szélen, a telefon oldalát is képezve egyben.
Kamerák
Manapság az egyik húzóerő (vagy legalábbis a gyártók által annak gondolt) a kamerák. Nyilván a Xiaomi az egyik legfontosabb és egyúttal csúcskészülékében nem lehet valami hitvány megoldás és a jelek szerint nem is lesz.
Annyira nem, hogy a fő kamera 108MP-es lesz (a Samsung-tól érkezik) és a másik kettő szenzor sem éppen a gagyi kategóriába tartozik:
- 16MP ultraszéles
- 12MP “periszkóp” kamera, valószínűleg 5x-ös optikai zoom-mal (érdekességképpen: a Mi 9T 2x-es optikai zoom-mal 10x-es hibrid zoomot tud)
A szelfi kamera a várakozások szerint popup kamera lesz, mint a Mi 9T esetén.
Szoftver
Android 10 és MIUI 11 a várt, amire meg is van a valós esély.
Akkumulátor
Állítólag 40W-os gyorstöltéssel pumpálható tele a villámnál is gyorsabban.